Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Célba ért Fa Nándor!

m4sport.hu/MTI
Szerda dél körül, 24.500 mérföld megtétele után nyolcadikként érkezett a célba a magyar hajós a franciaországi Les Sables d'olonne kikötőjébe.

„Iszonyú kemény volt még az utolsó napokban is. Ez a helyezés messze felülmúlja az elképzelésemet, a 10-15. hely lett volna a realitás” – nyilatkozott telefonon az MTI-nek a hajó fedélzetéről a befutás után Fa Nándor.

Hangsúlyozta, az egész út során arra figyelt, hogy ne éljen „érzelmi életet”.

„Igyekeztem mindig tenni a dolgomat, a következő feladatra figyelni, s nem hagyni, hogy az események elvigyenek magukkal.” – mondta. Kiemelte: többször is keményen kellett küzdenie azért, hogy az árbócot és a vitorlázatot ne veszítse el.

„Nagyon büszke vagyok a csapatomra és a hajóra, a magyar szellemre!” – jelentette ki, utalva a hajó nevére.

Fa Nándor a hazai fejlesztésű és építésű Spirit of Hungary-vel 93 nap 22 óra 52 perc és 9 másodperc alatt vitorlázta körbe a bolygót – ez a legjobb földkerülő eredménye. A 27 850 mérföldes (50 130 kilométer) távot 12,35 csomós (22 km/óra) átlagsebességgel teljesítette. Egyben korrekorder lett, 63 évesen teljesítette a Vendée Globe-t, ennyi idősen ez még senkinek sem sikerült. A rajt előtt az MTI-nek úgy nyilatkozott: 90-100 napos útra számít.


Az utolsó métereken számos motoros és kis vitorlás kísérte a hajót, amely a szurkolók és szakemberek hangos éljenzése közepette haladt át a célvonalon. A kikötőnél egy hatalmas magyar zászlót feszítettek ki, közepén Székesfehérvár – Fa Nándor szülővárosa – felirattal.

A versenyt a francia Armel Le Cléach rekordidővel, 74 nap 3 óra 35 perc 46 másodperccel nyerte meg. A második helyen a brit Alex Thomson futott be 74 nap 19 óra és 35 perccel, ami szintén jobb, mint a korábbi rekorder, a francia Francois Gabart 78 nap 2 óra 16 perces eredménye.

A mezőnyt, amely tavaly november 6-án indult útnak, eredetileg 29 hajó alkotta, 11 azonban már feladta a viadalt.Fa Nándor a harmadik Vendée Globe-ján indult, amelyen a feladat egyedül egy 60 lábas (18 méteres) hajóval, kikötés és külső segítség nélkül körbehajózni a Földet. Az 1992/93-as menet során a legjobb nem franciaként ötödik helyen ért célba 128 nap után.

Eredmény:
1. Armel Le Cléac’h (francia, Banque Populaire VIII) – 74 nap 3 óra 35 perc 46 másodperc
2. Alex Thomson (brit, Hugo Boss) – 15 ó 59 p 29 mp hátrány
3. Jérémie Beyou (francia, Maître CoQ) – 4 n 3 ó 2 p 54 mp h
4. Jean-Pierre Dick (francia, StMichel-Virbac) – 5 n 22 ó 9 p 59 mp h
5. Yann Eliès (francia, Quéguiner-Leucémie Espoir) – 5 n 23 ó 35 p 23 mp h
6. Jean Le Cam (francia, Finistère Mer Vent) – 6 n 1 ó 6 p 8 mp h
7. Louis Burton (francia, Bureau Vallée) – 13 n 16 ó 10 p 3 mp h
8. FA NÁNDOR (magyar, SPIRIT OF HUNGARY) – 19 n 19 ó 16 p 23 mp h
További tíz vitorlázó van még versenyben.

Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Olimpiai sportágban rendez Eb-t Balatonfüred
A szerdai Sportreggeliben Utassy Lóránd, a Magyar Szörf Szövetség főtitkára, egyben szövetségi kapitánya jelentette be, hogy a szeptemberi szörf Európa-bajnokságnak Balatonfüred ad otthont.
Vitorlázás
Fa Nándor célra tart
A Vendée Globe-on még versenyben lévő 12 hajóból négy már az Atlanti-óceán északi részén halad. A Spirit of Hungaryt kormányzó Fa Nándort 1500 tengeri mérfölddel előző Louis Burtont szerda éjjelre várják a célba, A magyar vitorlázót követő Eric Bellion az utóbbi napokban kedvezőbb időjárási körülmények között versenyzett, jó kedvének hangot is adott, amit fedélzeti kamerájával rögzített.
Vitorlázás
Rohamtempóban közeledik a célhoz Fa Nándor
Fa Nándor a céltól 2350 tengeri mérföldre, továbbra is a nyolcadik helyen vitorlázik a Vendée Globe szóló földkerülő versenyen, melyen hatan már célba értek.
Vitorlázás
Fa Nándor tíz napon belül célba érhet
Jó eséllyel száz napon belül teljesíteni tudja a Vendée Globe szóló földkerülő vitorlásverseny távját Fa Nándor, aki körülbelül tíz nap múlva éri el a franciaországi célt.
Vitorlázás