A két csapat az idei szezonban harmadik alkalommal találkozott egymással, a bajnokságban december 22-én a fővárosban, majd január 28-án a Viharsarokban is könnyed békéscsabai siker született.
A hét közben mindkét csapat a nemzetközi kupaporondon volt érdekelt, ám amíg a Békéscsaba egy parádés mérkőzésen 3-1-re legyőzte a Liliom Ritával felálló francia Béziers csapatát a CEV Kupa nyolcaddöntőjének első felvonásában, addig a Vasas a Challenge Kupában kettős vereséggel búcsúzott a belga Avo Beverennel szemben.
Az első játszmát a címvédő magabiztos játékkal, tízpontos különbséggel nyerte. A második felvonás szorosabb csatát hozott, 15-11-re elhúzott a Vasas, ám a hajrában fordított a Békéscsaba. A harmadik szettben már nem tudott ellenállást kifejteni az óbudai együttes, így a Békéscsaba története második kupagyőzelmét aratta.
A találkozó után a két vezetőedző, valamint két játékos nyilatkozott az M4 Sport televíziós csatornának.
Szombaton az Érd Arénában a férfiak éremcsatározásait rendezik, amelynek érdekessége, hogy a címvédő, 18-szoros győztes Kaposvár csak a bronzmérkőzésen lesz érdekelt, míg a Szolnok-Pénzügyőr döntőben új győztest avatnak.
Eredmény:
nők:
döntő:
Linamar-Békéscsaba – Vasas Óbuda 3-0 (15, 21, 6)
a 3. helyért:
Fatum-Nyíregyháza – Jászberényi RK 3-1 (-24, 21, 17, 21)
szombaton játsszák:
férfiak:
a 3. helyért: Fino Kaposvár – HÉP-Kecskeméti RC 17.00
döntő: Openhouse-Szolnok – Pénzügyőr SE 19.15
A férfi döntőt élőben láthatják az m4sport.hu-n.













