Musorujsag
Élő Eredmények

Thomas Doll: „Van esélyünk a bajnokság megnyerésére”

m4sport.hu/Fradi.hu
A címvédő Ferencváros labdarúgócsapata szombaton a Debrecen otthonába látogat az OTP Bank Liga 20. fordulójában. A két csapatot tíz pont választja el egymástól: a Fradi pillanatnyilag a tabella negyedik helyén áll 30 szerzett ponttal, míg a Debrecen 20 egységgel a 10. helyen áll. A két klub eddig 84-szer találkozott az első osztályban, ahol 39-szer a zöld-fehérek győztek, 20 döntetlen mellett pedig 25 Loki-siker született, a gólarány 136-94 a fővárosaik javára.

Az FTC vezetőedzője, Thomas Doll szerint a DVSC elleni mérkőzések sosem egyszerűek, de megfelelő hozzáállással begyűjthetik a három pontot: „Nehéz mérkőzésre számítok, hiszen a Debrecen és a Fradi mindig küzdelmes meccseket vív egymással. Hozzánk hasonlóan az ő csapatuk is sokat változott a télen. A tabella alján helyezkednek el, ezért nagy szükségük van a pontokra, akárcsak nekünk. Természetesen a győzelemért megyünk Debrecenbe. Van esélyünk a bajnokság megnyerésére, ennek érdekében pedig nem veszíthetünk több pontot. Motiváltan, tiszta fejjel kell kimenni a pályára. Ha úgy játszunk, mint a Honvéd elleni kupameccsen, akkor megnyerhetjük a találkozót.”

A német szakember elégedett a csapat idáig nyújtott teljesítményével, ám úgy véli, vannak még elemek, amin javítaniuk kell: „Három-négy hete dolgozunk együtt az új játékosainkkal, és úgy gondolom, napról-napra jobban ismerik egymást, ezt már a mérkőzéseken is érzékelni lehet. Ez nagyon fontos, amikor hat-hét új játékost kell beépíteni. A Honvéd ellen ezt be is bizonyítottuk, de vannak még apróságok, amin javítanunk kell. Figyelnünk kell arra, hogy ne veszítsünk annyi labdát, ügyelni kell a gyorsaságra, szóval van még munka bőven.”

A 18 órakor kezdődő DVSC-Ferencváros összecsapást az M4 Sport és az m4sport.hu is élőben közvetíti.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Az OTP Bank Liga elé: Budapest Honvéd
Az OTP Bank Liga tavaszi rajtjához közeledve végigjárjuk az élvonalbeli csapatokat: hogyan változtak a keretek, hogyan zajlott a felkészülés, illetve megkérdezzük az illetékeseket, milyen elvárásokkal tekintenek a tavasz elé. Sorozatunk utolsó előtti felvonásában a Budapest Honvéddal foglalkozunk.
Magyar futball
Tomiszlav Szivics: „A felkészülési időszak nem úgy sikerült…”
Szombaton az OTP Bank Liga 20. fordulójában a Diósgyőri VTK labdarúgócsapata a Mezőkövesd otthonába látogat. A hazaiak mestere, Tomiszlav Szivics elárulta, hogy a felkészülésük közel sem volt ideális, a DVTK-t irányító Horváth Ferenc pedig presztízskérdés a győzelem.
Magyar futball
Jön a 101. Videoton-Újpest összecsapás
Az OTP Bank Liga 20. fordulójában a Videoton hazai pályán fogadja az Újpestest. A két klub eddig 100 alkalommal találkozott egymással, 38 újpesti győzelem mellett, 21 döntetlen, valamint 41 fehérvári siker született, az összesített gólkülönbség 150-146 a fővárosi csapat javára.
Magyar futball
Tamási Zsolt: „A klubvezetés minden feltételt megteremtett”
Szombaton az OTP Bank Liga 20. fordulójában az MTK labdarúgócsapata hazai pályán, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban fogadja a Budapest Honvédot. A két klub eddig 188-szor találkozott egymással, ezeken a mérkőzéseken 88 MTK-győzelem mellett, 45 döntetlen és 55 kispesti siker született.
Magyar futball