Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Újabb csarnokot adtak át

MTI
Átadták a 2,05 milliárd forintól megépült, ötezer négyzetméter alapterületű, több mint ezer férőhelyes több funkciós városi sportcsarnokot, az UFM Arénát Mosonmagyaróváron péntek este.

Sárfalvi Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára avatóbeszédében hangsúlyozta: a kormány kiemelt stratégiai célja a sportra nevelés, mert a sport a testi, szellemi és lelki egészség megőrzéséhez járul hozzá.

Emlékeztetett: a kormány azon dolgozik, hogy „sportnemzetből sportoló nemzet legyünk”. A cél érdekében 26 tornaterem épül az országban, hogy a közoktatásban részt vevő gyermekek eszközfeltételeit javítsák. Ez 1 millió 173 ezer gyermeket érint. A Sport legyen a tiéd program keretében pedig tíz sportággal ismerkedhetnek meg a diákok, hozzájárulva egészségük megőrzéséhez, az egészséges életmódra neveléshez és az utánpótlás-rendszerbe való belépéshez.

Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője hangoztatta: mintegy másfél milliárd forint több mint hatvan helyi vállalkozás társasági adójából gyűlt össze a csarnokra, amely ilyen formájában kifejezetten közösségi épület lett.

A sportcsarnok egy folyamat része, mert a város szeretné, ha a jövőben megvalósulna az atlétikai pálya korszerűsítése és egy új uszoda építése.

Bokor Ákos, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnökségi tagja kiemelte: a szövetség 2010-ben Új pályán címmel tízéves stratégiát alkotott, amelynek az egyik célja az volt, hogy megnöveljék a sportolók számát. Az elmúlt évben közel a duplájára nőtt a kosárlabdában a sportolók száma 2010-hez képest.

Hangoztatta: eddig közel nyolcvan tornatermet, csarnokot újítottak fel, vagy építettek.

Árvay István (Fidesz-KDNP), Mosonmagyaróvár polgármestere történelmi eseménynek nevezte az avatást és elmondta, hogy az épület használatbavételi engedélye megvan.

Drescher Ottó, az építtető és a csarnokot üzemelő Első Mosonmagyaróvári Torna Egylet 1904 elnöke arról beszélt, hogy a csarnok alapkövét 2015 nyarán tették le, s tavaly decemberre készült el. A névadó azért lett a mosonmagyaróvári UFM Egyesült Habanyaggyártó Bt., mert a társasági adóból befolyt összeg hatvan százalékát adta a cég.

Guntram Thurnher, az UFM Egyesült Habanyaggyártó Bt. ügyvezetője beszédében elmondta, hogy a névhasználati megállapodást tíz évre kötötték, de az együttműködés igény esetén meghosszabbítható.

A sportcsarnok építésére 240 millió forint állami, 318 millió forint önkormányzati támogatás volt, az egyesületi önrész pedig közel 50 millió forint.

A csarnok parketta borítású, alkalmas kosárlabdára, kézilabdára, tollaslabdára, röplabdára, teniszezésre és teremlabdarúgásra. Három kisebb termet is kialakítottak, ahol például asztaliteniszezni és a küzdősportokat gyakorolni is lehet.

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Az új UFM Aréna Mosonmagyaróváron 2017. február 17-én, az átadás napján.
MTI Fotó: Krizsán Csaba
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2017/02/DKRCS201702170321-1024x629.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Elektronikai hulladékból olimpiai érem
A tokiói városvezetés megkezdte az elektronikai hulladék összegyűjtését abból a célból, hogy ebből elkészüljenek az érmek a 2020-as olimpiára.
Egyéb
Trump nincs LA olimpiai pályázatának terhére
Gian Franco Kasper, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja szerint nem hátráltatja Los Angeles 2024-es olimpiarendezési terveit az, hogy januárban Donald Trump lett az Egyesült Államok elnöke.
Egyéb
Harmincegy sportág versenyzőit díjazták
Tavalyi kimagasló teljesítményük elismeréseképpen 31 sportág 47 versenyzőjét, illetve csapatát díjazta keddi évértékelőjén a nem olimpiai sportágakat összefogó Nemzeti Versenysport Szövetség (Nvesz).
Egyéb
Főpróbát tartottak a speciális téli olimpiára készülő sízők
Öt sportágban 33 magyar sportoló utazik el a március 14. és 25. között Grazban sorra kerülő speciális olimpia téli világjátékokra. Az alpesi sízők pénteken Eplényben tartottak főpróbát, amelyen a három válogatott versenyző is részt vett, majd elmondták tapasztalatikat az M4 Sportnak.
Egyéb