Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

World Tour-győzelemmé érett Póta és Ekholm barátsága

MTI
Póta Georgina és svéd játékostársa, Matilda Ekholm megnyerte a párosversenyt Újdelhiben, az asztaliteniszezők World Tour-sorozatának indiai tornáján.

A nemzetközi szövetség honlapja alapján a második helyen kiemelt magyar, svéd duó előbb egy indiai riválist, majd egy tajvanit vert 3-0-ra, s a vasárnapi fináléban az elsőként rangsorolt hongkongi Tu Hoj-kem, Li Ho-csing kettős volt az ellenfele. Az ázsiai rivális kétszer is vezetett, de Pótáéknak mindkétszer sikerült egyenlíteniük, a döntő szettben pedig már ők irányítottak.

A magyar, svéd páros tavaly szeptemberben, Csehországban már nyert WT-verseny, idén januárban, Budapesten pedig ugyancsak döntőt játszhatott, akkor azonban kikapott. „Nagyszerű érzés World Tour-viadalt nyerni. Nagyon boldogok vagyunk. Az életben is jó barátságot ápolunk, ez a siker nagyon sokat jelent nekünk!” – mondta az újdelhi diadal után Póta és Ekholm, akik összesen ötezer dollárt kaptak sikerükért.

Póta Georgina egyesben harmadik kiemeltként a negyeddöntőben búcsúzott, ez 2200 dollárt jelentett számára, így összesen 4700 dollárral (1,36 millió forint) zárt.
Az Újdelhiben zajló torna 150 ezer dollár összdíjazású.

Eredmény:
női páros, döntő:
Póta Georgina, Matilda Ekholm (magyar, svéd, 2.)-Tu Hoj-kem, Li Ho-csing (hongkongi, 1.) 3-2 (-9, 3, -5, 12, 8)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Ancelotti bemutatott a berlini szurkolóknak
A Bundesliga 21. fordulójának szombati játéknapján Dárdai Pál irányításával a Hertha hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott az éllovas Bayern Münchennel. A lefújást követően mindkét vezetőedző indulatosan távozott a kispadtól.
Külföldi futball
Gyermeket vár Harcsa Norbert felesége
Duplán is van oka az örömre a veretlen profi középsúlyú ökölvívónak, Harcsa Norbertnek. A bunyós amellett, hogy a szombati pápai Felix-gálán Kovács Ákost legyőzve a nyolcadik profi győzelmét aratta, azért is nagyon boldog lehet, mert feleségével gyermeket várnak. A huszonkilenc éves bokszoló vasárnap a közösségi oldalán számolt be a jó hírről, és egy ultrahangos felvételt is megosztott a kicsiről.
Ökölvívás
Íme az OTP Bank 20. fordulójának legizgalmasabb jelenetei
Csonka fordulóval rajtolt a bajnoki futball-tavasz, a Szusza Ferenc stadionban albérletben játszó Vasas ugyanis a pálya alkalmatlansága miatt nem tudta vendégül látni a Haladást. Az öt megrendezett találkozón esett összesen tizenkét gólt, illetve a legérdekfeszítőbb jeleneteket alábbi cikkünkben tekintheti meg.
OTP Bank Liga
Nagy Ádámot lecserélték, a Bologna kikapott
A Nagy Ádámmal felálló Bologna hazai pályán 1-0-ra kikapott az Internazionale együttesétől az olasz labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.
Külföldi futball