Menetrend

    Aggodalmát fejezte ki a MU-legenda

    MTI
    A Manchester United korábbi labdarúgója és edzője, Ryan Giggs szerint túlságosan sok a külföldi vezetőedző az angol bajnokságban, emiatt a helyi, tehetséges trénerek nem jutnak elég lehetőséghez.

    „Nincs elég brit edző a Premier League-ben, pedig szerintem fontos lenne, hogy bizonyíthassanak. Sok a jó külföldi szakember a ligában, de van rengeteg, hasonló képességű brit is. Ha nem kapsz esélyt, nem tudod megmutatni, mire jutsz egy tehetséges társasággal” – mondta Giggs, aki 2014-ben négy mérkőzésen keresztül vezetőedzője is volt a Unitednak, később pedig másodedzőként segítette Louis van Gaal munkáját.

    Jelenleg az angol első osztály húsz csapata közül hétnek van helyi edzője, de a bajnokság első hét helyén álló együttes mindegyike külföldi trénert alkalmaz. A helyi szakembert foglalkoztató gárdák közül a walesi Tony Pulis edzette West Bromwich Albion áll a legelőkelőbb helyen, a nyolcadikon.

    Korábban Giggst a sajtó esélyesnek tartotta a Swansea kispadjára, ám a walesi együttes előbb októberben az amerikai Bob Bradleyt, majd az angol Paul Clementet választotta helyette.

    További tartalmak

    Kapcsolódó hírek

    Rooney távozna Manchesterből, Mourinho terel
    Sajtóhírek szerint Wayne Rooney - legkésőbb a szezon végén - mindenképpen szeretné elhagyni a Manchester Unitedet. A Vörös Ördögök gólrekordere egy ideje már elégedetlen a csapatban betöltött szerepével, így elhatározta, hogy közel 13 év szolgálat után elhagyja az Old Traffordot.
    Külföldi futball
    Az MU gólvágója lemaradhat a Ligakupa-fináléról
    Elképzelhető, hogy nem léphet pályára a Southampton elleni vasárnapi Ligakupa-döntőben Wayne Rooney, a Manchester United labdarúgócsapatának kapitánya, mert edzője, Jose Mourinho szerint még mindig izomsérüléssel bajlódik.
    Külföldi futball