Menetrend

    Világbajnoki bronzérmes érkezik Szegedre

    MTI
    A világbajnoki bronzérmes szlovén kapus, Urh Kastelic a szezon végéig kölcsönben a MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatához igazolt.

    A Bajnokok Ligájában szereplő klub honlapjának szerdai beszámolója emlékeztet rá, hogy a horvát Marin Sego súlyos lábszársérülést szenvedett a Vardar Szkopje elleni szombati csoportmérkőzésen, ezért volt szükség a 20 éves szlovén kapus szerződtetésére.

    „Mindenképpen megoldást kerestünk arra, hogy Marin Segót pótolni tudjuk, amíg felépül, így találtuk meg a Mariborban szereplő Urh Kastelicet. Kölcsönbe érkezik hozzánk, csak az NB I-ben védhet, a BL-ben nem, mert a európai szövetség (EHF) szabálya ezt kizárja” – nyilatkozott Szögi Nándor, a Pick Kézilabda Zrt. operatív igazgatója.

    A szabály kimondja, hogy aki bármilyen bajnokságban pályára lépett 2017. január 31-ig, az nem nevezhető idény közben a BL-re, a szegediek éppen ezért nem tudták visszarendelni Pásztor Imrét, akit Balmazújvárosba adtak kölcsön. A Bajnokok Ligájában a spanyol José Manuel Sierra és Nagy Martin védheti a szegedi csapat kapuját.

    Urh Kastelic – aki hazája válogatottjával bronzérmes volt a januári, franciaországi világbajnokságon – jövő kedden, a Vác elleni hazai mérkőzésen mutatkozhat be.

    További tartalmak

    Kapcsolódó hírek

    Nerea Pena konyhájában garázdálkodtak a Fradi kézisei
    Spanyol vacsorára invitálta csapattársait Nerea Pena. A Ferencváros kézilabdacsapatának irányító-átlövője ugyanakkor nem csak meghívta Marija Jovanovicot, Danick Sneldert és Szikora Melindát otthonába, be is fogta őket a sütés-főzésbe.
    Kézilabda
    Lékai Máté a forduló válogatottjában
    A Veszprém irányítója helyet kapott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája legutóbbi fordulójának válogatottjában. Lékai Máté 6 góllal járult hozzá a Veszprém Kiel elleni, 27-25-ös győzelemhez.
    Kézilabda
    Bánhidi Bence: Bennünk maradt a két pont
    Fontos két pontot vesztett a Vardar Szkopje ellen a MOL-Pick Szeged a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. A végig szoros mérkőzésen a macedónok 23-21-re nyertek, ezzel a táblázat élére ugrottak, a Szeged harmadik a B csoportban. A meccs után a főszereplők értékelték a találkozót.
    Kézilabda