Musorujsag
Élő Eredmények

Nagy András szeretné, hogy egységes legyen a bíráskodás

m4sport,hu
Folytatódik a 2017-es cselgáncs-szezon, péntektől vasárnapig rendezik ugyanis az idei első Judo Grand Prix-t Düsseldorfban, ahol a magyar csapat 8 fővel indul. A válogatott keret kialakításáról, a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség által januártól bevezetett új szabályokról, valamint a nyár végi, hazai rendezésű világbajnokságról Nagy András, a Magyar Judo Szövetség szakágvezetője beszélt a Sportreggeliben,

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Sokkal akciódúsabb lesz a cselgáncs
Fridrich Annamária a hétfői Sportreggeliben elmondta, a dzsúdó szabályváltozásai elsősorban a média és a laikusok érdekében léptek életbe. A riói olimpián is foglalkoztatott nemzetközi bíró az M4 Sport napindító műsorában részletesen elemezte az új regulákat, és a magyaroknak papíron kedvező következményeiket.
Cselgáncs
Baran Ádám: "Ez a klub történetének legnagyobb sikere"
Utoljára 18 évvel ezelőtt jutott magyar női röplabdacsapat a CEV-kupa negyeddöntőjébe, idén ezt a bravúrt ismételte meg a békéscsabai alakulat. A viharsarkiak, akik a magyar bajnokságban eddig százszázalékosak, az olasz Busto Arsizio gárdájával találkoznak a legjobb nyolc között. Baran Ádám, a Linamar BRSE elnöke a Sportreggeliben mesélt a fantasztikus menetelésről, és az együttes előtt álló feladatokról.
Röplabda
Haraszti Zsolt: "Csak magyar játékosokban gondolkodunk”
A 24 ponttal jelenleg a tabella 8. helyén álló Paks 0-0-s döntetlent játszott Gyirmóton az első tavaszi fordulóban, ahol sérülését követően ismét pályára lépett a gárda középpályása, ifj. Haraszti Zsolt. A 25 éves játékos 2010-es NB I-es bemutatkozása óta összesen 116 első osztályú mérkőzésen szerepelt, többek között a Videoton, a Siófok, a Puskás Akadémia és a Ferencváros színeiben is. A klub tavaszi rajtjáról, továbbá a 2016/2017-es szezon célkitűzéseiről a rutinos labdarúgó, valamint Haraszti Zsolt, a Paksi FC ügyvezetője nyilatkozott a Spotreggeliben.
Magyar futball
Nagy Ádám többet fog játszani a Bolognában, mint a Ferencvárosban
A CMG Manager Iroda számos tehetséges és ismert magyar labdarúgó pályafutását egyengeti, közülük a Bologna középpályása, Nagy Ádám eddig 20 fordulóban lépett pályára a Serie A-ban, többek között a a Milan, a Napoli és az Internazionale elleni bajnokikon is kezdőként. Szintén a szervezet kezei alatt váltott klubot a katari Al Gharafa színeiben a múlt héten győztes góllal visszatérő Németh Krisztián, valamint a francia másodosztályú Le Havre-ban stabil tagságot kivívó Bese Barnabás is. Játékosaik aktuális helyzetét, és az egyesület jövőbeli elképzeléseit az iroda társalapítói, Pataky Tibor és Kövesdi Viktor ecsetelte.
Magyar futball