Musorujsag
Élő Eredmények
 

BL-negyeddöntős az angol bajnok

A Leicester City labdarúgócsapata hazai pályán 2-0-ra legyőzte az Európa Liga-győztes Sevillát, így 3-2-es összesítéssel az angol csapat jutott a Bajnok Ligája negyeddöntőjébe.

Mivel a két csapat első meccsén hazai pályáján 2-1-re a Sevilla győzött, a Leicester Citynek volt sürgősebb a gólszerzés. Ennek ellenére a fehér mezben játszó spanyol együttes kis híján már a 4. percben befűtött a Rókáknak, Samir Nasri ötösről leadott lövését viszont Kasper Schmeichel bravúrral védte.

Ezt követően sokáig a mezőnyben gyömöszölték egymást a felek, a kapuk nem igen forogtak veszélyben. Egészen a 27. percig, amikor a Jamie Vardy buktatásáért befújt szabadrúgást Ryad Mahrez kanyarította középre, a labda pedig a hosszún érkező csapatkapitány, Wes Morgan combjáról pattant a kapuba (1-0). Ezzel a góllal idegenben lőtt találatának köszönhetően összesítésben az angol együttes állt jobban.

Iparkodott is a Sevilla, hogy összejöjjön az egyenlítés, de Wissam Ben Yedder 11 méterről nem találta el a kaput. A Rókák ellenben majdnem meglepték ellenfelüket, Schmeichel kapus a 43. percben az első félidő legszebb indításával ajándékozta meg Vardyt, az akcióból viszont nem született gól.

A Leicester frissen kinevezett ideiglenes edzője, Craig Shakespeare a második felvonásra minden bizonnyal Fortuna segítségét kérte, hiszen az 53. percben a sevillás Sergio Escudero távoli lökete a felső lécen csattant, az angol csapat pedig jószerivel a fordulásból gólt lőtt: az 54. minutumban Marc Albrighton 15 méterről a jobb alsóba lőtt (2-0).

A mérkőzés végéhez közeledve forrósodott a hangulat, a 73. percben Schmeichel védte Joaquín Correa éles szögből leadott lövését, majd a 74-ben egy fejes borzolta a kedélyeket. Összekapott ugyanis Vardy és Samir Nasri, utóbbi pedig buta módon fejelő mozdulatot tett az angol csatár irányába, s hogy lehűtse magát, mehetett is a tus alá.

Az igazi hidegzuhany azonban a pályán lévő csapattársait érte, mikor a 79. percben a Vitolo buktatásáért megítélt büntetőt Steven N'Zonzi hagyta ki, vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy Schmeichel védett nagyot.

Az emberelőnyben játszó Rókák a 88. percben végleg eldönthették volna a tövábbjutás sorsát, ám Vardy ziccerben fölé vágta a labdát. A Sevilla a két csapat első meccsén is büntetőt hibázott, a két meccsen kihagyott két tizenegyes pedig megbosszulta magát, így végül nagy csatában az angol bajnok Leicester City jutott a Bajnokok Ligája legjobb nyolc együttese közé.

Leicester-Sevilla BL-nyolcaddöntő


Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó:

Leicester City-Sevilla 2-0 (1-0)

gólszerzők: Morgan (27.), Albrighton (54.)
piros lap: Nasri (74., Sevilla)

Továbbjutott: a Leicester City 3-2-es összesítéssel.