Musorujsag
Élő Eredmények

Pénteken kezdődik a párbajtőr GP-verseny Budapesten

MTI
Nagy és rangos mezőny, 58 ország közel 500 vívója lép majd pástra péntektől vasárnapig a MOM Sportban sorra kerülő WestEnd férfi és női párbajtőr Grand Prix-versenyen.

„Az elmúlt időszak bizonyította, hogy szeretnek Budapestre jönni a vívók, most is tartjuk a megszokott nagy létszámot és rangos mezőnyt” – mondta Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöke a szerdai sajtótájékoztatón.

Prosits Attila, a szövetséget több mint tíz éve támogató, névadó szponzor WestEnd ügyvezető igazgatója arra emlékezett, hogy számtalanszor adott át díjat az olimpiai bajnok Szász Emesének, ha nem érmet, akkor a legjobb magyar versenyzőt megillető díjat. Bízik abban, hogy ez a sorozat hétvégén is folytatódik.

Szetey András, az MVSZ kommunikációs igazgatója arról beszélt, hogy az idei a harmadik szezonja a GP-versenyeknek, amelyekből fegyvernemenként egyet-egyet rendeznek Európában, Ázsiában és Amerikában.

„Elfogultság nélkül mondhatjuk, hogy a mienk a legrangosabb GP-verseny, mert párbajtőrben indul a legnagyobb mezőny. Ezt mutatja, hogy Budapestre ezúttal is valamennyi kontinensről érkeznek versenyzők” – hangsúlyozta. Kiemelte, hogy a világranglista első 16 helyezettjéből mindkét nemnél csupán hárman-hárman nem lépnek pástra Budapesten. A rangsor azonban kissé becsapós, mivel a férfiaknál a rangsorban harmadik, csapatban olimpiai bajnok, egyéniben bronzérmes francia Gauthier Grumier már bejelentette visszavonulását. Szintén kiemelt lenne a Rióban egyéni ezüst-, csapatban bronzérmes Imre Géza (világranglista 6.), aki sérüléssel bajlódik, s Rio óta nem versenyzett.

Kiemelt nem lenne, ám a hazai közönség számára mégis az egyik legnagyobb hiányzó Imre mellett Boczkó Gábor – aki 21. a világranglistán -, aki a GP egyik főszervezőjeként lesz majd jelen a csarnokban, s versenyzői pályafutásának folytatásáról majd ősszel dönt. A nézők ugyanakkor láthatják majd az olimpiai bronzérmes magyar csapat másik két tagját, a sérüléséből felépült Rédli Andrást, illetve Somfai Pétert.

A férfi mezőnyben ott lesz többek között a riói aranyérmes dél-koreai Park Szang, a londoni győztes venezuelai Limardo Gascon, és a kétszeres egyéni világbajnok észt Nyikolaj Novoszjolov.

A nőknél a riói bajnok Szász-Kovács Emese mellett pástra lép még a világranglista-vezető tunéziai Sarra Besbes, valamint a kétszeres egyéni világbajnok olasz Rosella Flamingo.

Szász Emese csillogó pillanatai MTI Fotó: Czeglédi Zsolt Szász-Kovács Emese Budapesten is éremért lép pástra.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

„Úgy emlékszem, még nem hiányoztam erről a versenyről. Tavaly nem nyertem érmet, ötödik lettem, de az, hogy kvótát szereztem, emlékezetessé tette a viadalt” – mondta Szász-Kovács Emese. Hozzátette, ezúttal is éremért száll harcba.

Elhangzott, hogy a nevezés csütörtökön zárul le, így akkor derül majd ki, pontosan hány magyar vehet részt a versenyen. A szabályok szerint a férfiaknál és a nőknél is maximum 20 vívót nevezhet a rendező.

Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány szerint az olimpia utáni év általában a fiatalítás, az új csapatok építésének ideje. Mint mondta, a férfiaknál Somfai Péter és Rédli András mellé már tudtak két kiváló fiatalt csatasorba állítani, ugyanakkor a nőknél még nem sikerült ütőképes csapatot kialakítani Szász-Kovács Emese köré.

A MOM Sportban pénteken a Vass Imre emlékére kiírt férfi verseny selejtezőjét rendezik meg, szombaton a Sákovics Józsefre emlékező női viadal kvalifikációira kerül sor, vasárnap pedig a 64-es, direkt kieséses tábla küzdelmei zajlanak mindkét nemnél. A magyarok közül egyedül Szász-Kovács Emesének nem kell selejteznie, az ő helye biztos a főtáblán.

A belépés az eseményre díjtalan.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

A magyar sportot is forradalmasították Széchenyiék
Az 1848. március 15-i forradalom, majd az azt követő szabadságharc jeles alakjait számos módon megénekelte már – és idézi fel tetteiket évről-évre – az utókor, azonban kevésbé ismert tény, hogy köztük leljük a magyar sport alapköveinek letéteményeseit is.
Egyéb
Megkezdték munkájukat a szövetségi koordinátorok
A sporttörvény tavalyi módosítása nyomán bekövetkezett változások szükségessé tették a magyar sportéletben az állami és a civil, szövetségi oldal közötti együttműködés új formájának kialakítását, az úgynevezett szövetségi koordinátori pozíció bevezetését - jelentette ki Szabó Tünde sportállamtitkár az MTI-nek adott hétfői nyilatkozatában, hozzátéve, hogy az első ütemben 17 sportági szövetségnél töltik be idéntől ezt a munkakört.
Egyéb
Olcsóbb lesz újra jelentkezni olimpiarendezésre
Azoknak a városoknak, amelyek pályáztak olimpiarendezésre, nem kellene mindent az alapoktól kezdeniük, ha a következő játékokért is jelentkeznek, emellett az először kandidálókhoz képest kevesebb költséggel számolhatnának - nyilatkozott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke.
Sportok
Negyedikek a magyar kardozók
A negyedik helyen végzett a magyar férfi kardválogatott a lengyelországi világkupaversenyen, Varsóban.
Vívás