Erdei Zsolt áll a szombati küzdelem elé

Szombaton, április 1-én elnököt választanak a Magyar Ökölvívó Szakszövetségben (MÖSZ). Az eddigi elnök, Csötönyi Sándor korábban kijelentette, ha csak Erdei Zsolt lesz a jelölt, akkor nem áll ki ellene. Április 1-én a küldöttek tehát döntenek, az egyetlen jelölt Erdei Zsolt. A "Madár" becenevű szakember ökölvívóként amatőr és profi világbajnoki címet, két amatőr Európa-bajnokságot nyert meg, valamint olimpiai bronzérmes. Jelenleg a Madárfészek Akadémiát vezeti, bokszolói egyre jobb eredményeket érnek el, a februári Bocskai István emlékversenyen két súlycsoportban is az ő tanítványai szerezték meg az aranyérmet. Az elnökjelöltet kérdeztük.

Profi bunyósként hozzászokhatott, hogy jó előre tudta, kivel kell megküzdenie. Most elnökjelölt, tud másik jelöltről?
Nem tudok, de ha lesz is másik jelölt, akkor sem esem kétségbe - válaszolta az m4sport.hu kérdésére Erdei Zsolt. A ringben is megküzdöttem az ellenfeleimmel, ezúttal is állok elébe!

Mit tett az elmúlt egy hónapban azért, hogy szombaton önt válasszák meg?
Jártam az országot, kampányoltam. Rengeteg szakmai vezetővel - egyesületeknél, akadémiáknál - beszélgettem. Kíváncsi voltam és vagyok arra, milyen problémákkal kell megküzdeniük.

Mit mondtak?
Mindenféle gondjuk van, főleg mindennapiak. Az átigazolásoktól kezdve a szakmai elvárásokig rengeteg minden szóba került. Köszönöm nekik a visszajelzéseket, mert ugyan a Madárfészek Akadémia vezetőjeként én is sok mindent tapasztaltam, de ezúttal az ő gondjaik voltak napirenden, azokat szerettem volna megismerni.

Mindenhol különbözőek a problémák, vagy van átfedés az ország szakmai műhelyei között?

Vannak közös pontotk, úgyhogy együtt meg tudjuk oldani. Természetesen ez nem megy egyik napról a másikra, és csak együtt sikerülhet. Áprilisra szervezünk egy szakmai fórumot, amelyen összegyűlve, közös nevezőre juthatunk. Amolyan csoportterápia lesz, én abban hiszek, hogy együtt tudjuk megoldani a gondokat. A demokráciában hiszek, abban, hogy a sportág szereplőinek véleménye egyrészt nagyon fontos, másrészt pedig sokat segíthetünk egymásnak. Együtt, egymást segítve javíthatunk a magyar boksz helyzetén, és így fogunk is. Amennyiben megválasztanak elnöknek, megtehetném, hogy egyszemélyben döntök mindenről, és nem foglalkozom senkivel. Ennek semmi értelmét nem látom. Rálátásom van az ökölvívás minden területére, tehát egyedül is meg tudnám oldani, de ez a stílus nagyon távol áll tőlem.

Az ön személyét hogy fogadták?
Örültek nekem, olyan visszajelzéseket kaptam, amelyek alapján támogatnak a többiek. Azért olyanok is akadtak, akik féltenek.


Mitől féltik?
Engem jó, kedves embernek tartanak. Féltenek, hogy nem leszek elég erélyes, amikor kell, hogy engem is bedarál a rendszer. Úgy gondolom, jó ember, ugyanakkor következetes vagyok. Ha arra van szükség, akkor az asztalra tudok csapni. Azt látni kell, hogy rendszerre, következetességre van szüksége az ökölvívásnak. Olyan alapelveket, szabályokat fektetünk le, amelyek világosak, egyértelműek, és amelyek betartását mindenkitől elvárjuk. Tisztában kell lennie mindenkinek a saját feladatával, így aztán lehet fegyelmet tartani, dolgozni, követelni. Ebben hiszek.

Erdei Zsolt (balra) és ifjabb Balzsay Károly ütős párost alkothat. Fotó: MTI/Földi Imre Ifjabb Balzsay Károly  (jobbra) a szombati elnökválasztás után Erdei Zsoltról is mesél majd az m4sport.hu-nak. Fotó: MTI/Földi Imre



Balzsay mindent elmond
Ifjabb Balzsay Károly a honlapunknak adott interjúban vetette fel először nyilvánosan, hogy Erdei Zsoltot megfelelő sportági elnöknek tartja. Az amatőr férfiválogatott szövetségi kapitányát arra kértük, hogy avasson be minket az elképzelés, és az azóta eltelt hónapok színfalak mögötti történéseibe. "Nagyon szívesen elmondom a történteket az m4sport.hu-nak, de egy kis türelmet kérek. Legyünk túl a szombati elnökválasztáson, és azt követően minden kérdésre válaszolok" - ígérte meg a szakember.