Musorujsag
Élő Eredmények

Egyszerűbb, olcsóbb, hangosabb motort akar az F1 2021-től

FIA
Akár teljesen új erőforrása is lehet a Forma–1-nek 2021-től. Az FIA közleményt adott ki erről szóló pénteki egyeztetésükről.
A Mercedes V6-os turbóerőforrása (Fotó: Daimler Media) A Mercedes V6-os turbóerőforrása (Fotó: Daimler Media)

Az FIA pénteken Párizsba invitálta a Forma–1 új tulajdonosának képviselőit és a jelenlegi motorgyártókat, akik több autógyártóval és független motorgyártóval együtt a királykategória mostani szabályciklust követő új motorformulájáról egyeztettek. A 2014-ben bevezetett V6-os hibrid turbómotorokkal 2020-ig versenyez az F1 mezőnye, a mostani találkozón pedig fölvetődött, 2021-től talán egy újabb irányváltás következhet. „2021-től a bajnokság új erőforrás-konfigurációt vezethet be” – bocsátotta előre a szövetség az általa kiadott közleményben.

Mindez persze egyelőre csak egy nyitott lehetőség, a tárgyaláson a résztvevők eddig konkrétumokig nem jutottak, csak – a már eddig is egyértelműnek tűnő – alapelvekben állapodtak meg. Ezekről az FIA tájékoztatott közleményében. „A cél, hogy az F1 továbbra is a motorsport technológiai csúcsát jelentse, és laboratóriumként szolgáljon az utcai autógyártás számára. A jövő erőforrásának erősnek kell lennie, de egyszerűbbnek, a fejlesztés és gyártás szempontjából kevésbé költségesnek is. Javítani kell az erőforrások hangzásán, továbbá lehetővé tenni a versenyzők számára, hogy mindvégig keményebben nyomhassák” – közölték.

A hogyan kérdésére egyelőre nincs válasz. A hang javításának például sokféle módja lehet a fordulatszám emelésétől egészen a turbókról való lemondásig, a határon vezetés pedig akár a 105 kg/futamos fogyasztási limit eltörlését is előrevetíthetné – ha ez nem lenne ellentmondásban az autógyártás relevanciáját hangsúlyozó törekvéssel. A költségcsökkentés szempontjából kézenfekvő megoldásnak tűnne a bonyolult hibridektől való eltávolodás, mely azonban ugyancsak szembemenne az ipari autógyártás irányaival.

Az új erőforrások tehát egyelőre még csak körvonalakban sem formálódnak, az FIA elnöke, Jean Todt ennek ellenére produktívnak látta a megbeszélésüket. „Elégedett vagyok a folyamattal és azzal a ténnyel, hogy ilyen sok különböző résztvevő egyet tudott érteni a Forma–1-es bajnokság új irányában egy ilyen fontos technikai területen. Természetesen még le kell ülnünk, hogy kidolgozzuk a 2021-es erőforrások pontos részleteit, de a kezdés jó volt, és várom, hogy végigcsináljuk ezt a folyamatot, melynek végén a lehető legjobb döntést hozzuk meg a Forma–1 jövője szempontjából” – nyilatkozta a francia.

Ismerve a résztvevők különböző érdekeit, a folyamat izgalmasnak ígérkezik, és bár látszólag 2021-ig még sok idő van hátra, az előttünk álló egy évben nagy előrelépésekre lesz szükség. Ross Brawn, a Liberty Media sportügyekért felelős igazgatója korábban hangsúlyozta: ha el akarják kerülni a 2014-es motorformula bevezetésénél elkövetett hibákat, már 2018-ra irányt kellene választaniuk, hogy mind a sportág, mind a motorgyártók (akár az F1-ben ma még nem érintettek is) megfelelően fel tudjanak készülni az átállásra.

További tartalmak