Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Tóth Ivett koreai nyelvleckét is vett a Sportreggeliben

m4sport.hu
Remek szerepléssel a huszadik helyezést érte el Tóth Ivett a Helsinkiben rendezett műkorcsolya világbajnokságon, teljesítményével pedig megszerezte hazánk első hivatalos olimpiai kvótáját a pjongcsangi téli játékokra. Magyar műkorcsolyázó legutóbb a 2010-es, vancouveri ötkarikás eseményen vehetett részt, nevezetesen a 18 éves tehetség jelenlegi edzője, Gór-Sebestyén Júlia személyében. Az Európa-bajnoki nyolcadik Tóth harmadik felnőtt vb-jén először mutathatta be kűrjét, melyet új, francia koreográfus segítségével építettek fel. A rövidprogram után még a 14. helyen álló korcsolyázó a Sportreggeliben mesélt finnországi élményeiről, valamint az előtte álló kihívásokról is beszámolt.

„Azért, hogy a pontozóbírók és a nézők ne unjanak meg, újra kell koreografálni a programjaimat az olimpiai szezonra, már csak azért is, hogy lássák, a nyári időszakban sikerült fejlődni, előrelépni” – mondta Tóth Ivett, aki pályafutása harmadik felnőtt világbajnokságán először mutathatta be a kűrjét.

„Minél előbb ki kell választanunk a zenét, amire bemutatom majd a két programomat, és ki kell jelölni az edzőtáborok helyszínét is” – tette hozzá.

Sebestyén Júlia tanítványa közel hibátlan futásával a 14. helyen állt a rövidprogram után. A kűrben aztán egyszer elesett és többször is bizonytalan volt, így a 20. helyig csúszott vissza.

„A rövidprogramra sokkal többet készültünk, mert az előző két világbajnokságomon nem sikerült bejutni a legjobb 24-be, így nem mutathattam be a kűrömet” – árulta el a 18 éves versenyző, aki hivatalosan nem személyre szóló, hanem országkvótát szerzett. A papírforma alapján ő lesz a magyar induló jövő februárban, de ehhez a következő szezon versenyein is jól kell teljesítenie.

Egyéniben 24 kvótát osztottak ki a vb-n, a helyezések és a pontszámok alapján azonban egyes országok több indulási joghoz juthattak, mint ahány versenyzőjük indult a finn fővárosban, azaz a legjobb 24-et felvonultató kűr elérése még nem jelentett biztos indulási jogot. Tóth végül az olimpiai rangsorban 23. lett.

Női műkorcsolyázó legutóbb a 2010-es, vancouveri téli olimpián képviselte Magyarországot, akkor a 2004-ben Európa-bajnok Sebestyén Júlia a 13. helyen végzett.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Tóth Ivett az első magyar olimpikon Pjongcsangban
Tóth Ivett 20. helyen végzett a Helsinkiben zajló műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokság női versenyében, ezzel megszerezte Magyarország első hivatalos kvótáját a 2018-as, pjongcsangi téli olimpiára.
Téli Sportok
Nagy volt a nyomás, elesett Tóth Ivett
A Helsinkiben zajló műkorcsolya és jégtánc világbajnokságon Tóth Ivett egy igazán remek rövidpromgramot követően hibázott kűrjében. A magyar versenyző ennek ellenére szép gyakorlatot mutatott be.
Téli Sportok
Nikházi Márk: "Kellenek az egyéniségek"
A magyar férfi U17-es labdarúgó-válogatott elsősorban Szoboszlai Dominik pazar teljesítményének köszönhetően kijutott a májusi, horvátországi Európa-bajnokságra, ahol a hétfői sorsolás értelmében Franciaországgal, Skóciával és Feröerrel találkozik majd. A korosztályban legutóbb Nikházi Márk jegyzett találatot világeseményen, aki a 2006-os Eb-n szerzett gólt Luxemburg ellen. Az NB I-ben 2008-ban debütáló játékos a Sportreggeliben elevenítette fel tizenegy évvel ezelőtti élményeit, és a jelenlegi csapat esélyeiről és erősségeiről is beszélt.
Magyar futball
Molnár Dávid: „Meg kell lennie annak a bizonyos hokikémiának”
Hétfőn az A-csoportos Svédország együttesét fogadta felkészülési mérkőzésen a magyar jégkorong-válogatott, és 4-0-ás vereséget szenvedett a Tüskecsarnokban. Az NHL-es sztárjai nélkül felálló északiak végig kontrollálták a találkozót, s bár a magyarok több alkalommal is megszerezhették volna a szépítő találatot, végül nem tudták bevenni nagynevű ellenfelük kapuját. A nemzeti csapatból sérülés miatt nagy nevek hiányoznak, többek között Kovács Csaba, Nagy Gergő és az oroszországi elitkörben tavaly brillírozó Vay Ádám sem áll Rich Chernomaz szövetségi kapitány rendelkezésére. Az ukrajnai divízió 1/A világbajnokságra utazó gárdából a legutóbbi keretszűkítéskor kimaradó Gyenes Dávid ás Molnár Dávid a Sportreggeliben elemezte a svédek elleni találkozót, valamint a feljutás esélyeit is latolgatta.
Jégkorong
Erdei Zsolt: "Folyamatosan kattog az agyam"
A Magyar Ökölvívó Szövetség közgyűlése Erdei Zsoltot öt évre, egyhangúlag választotta elnökévé, miután megköszönték a tisztséget 1996 óta betöltő Csötönyi Sándor munkáját. A leköszönő vezetőt később tiszteletbeli elnöknek nevezték ki. Megújult az elnökség összetétele is, érdekesség, hogy a testületben ökölvívó nem kapott helyet, ám a szakmai munkát a sportágban érdekelt edzői bizottság tagjai végzik majd. A korábban a Madárfészek Akadémián tevékenykedő Erdei teljes mellszélességgel a szövetség irányítására fókuszál, jelenleg az átadás-átvétel fázisában a főbb célkitűzések megalkotásával foglalatoskodik. A sportolóként olimpiai bronzéremig jutó "Madár" a Sportreggeliben számolt be a szombati ülés eseményeiről, és a jövőbeli terveit is vázolta.
Ökölvívás