Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

George F. Hemingway Marco Rossiról: "Ha igen, akkor marad, ha nem, akkor nem"

m4sport.hu/M4 Sport
A Góóól! című magazinműsor vendége volt a Budapest Honvéd tulajdonosa. George F. Hemingway beszélt a Haladás ellen megnyert szombati találkozóról, amely után a kispestiek a tabella élén találták magukat az OTP Bank Ligában. A tapasztalt tulajdonos elárulta, nagyon nehéz dolga lesz minden csapatnak a bajnokság hátralevő részében, majd kitért a Honvéd edzőjének és játékosainak jövőjére is. Marco Rossi szerződése májusban jár le a kispestieknél.

„Beszélni fogunk majd Rossi mesterrel. Ez attól függ, hogy szeretne-e itt maradni vagy esetleg olyan anyagi igényei lesznek, amelyeket mi nem tudunk teljesíteni. Ugyanúgy, mint a játékosoknál. Hogy én szeretném-e, hogy Marco Rossi továbbra is a Honvédnál dolgozzon, én azt gondolom, hogy igen. Akkor is szerettem, amikor kilencedik helyen volt, nekem nem az számít, hogy bajnok lesz vagy nem lesz bajnok, ez pénzkérdés. A Honvéd egy bizonyos büdzsével dolgozik, és tőlem akár Mourinho is lehet valaki, ha többet akar, mint amit mi fizetni tudunk, akkor nem. Marco Rossi egy profi, én meg egy elég tapasztalt tulajdonos vagyok. Minden héten beszélek Marco Rossival. Ha ő szerződni akar olyan feltételek mellett, amit mi akarunk, akkor Marco Rossi szólna, hogy szeretne szerződni. Lesz valami vagy nem lesz valami, majd májusban eldől. Még egyszer mondom, szeretném, ha Marco Rossi maradna. Ő elmondta, nagyon jól érzi magát és szeretne maradni, a kérdés csak az, hogy az ő fejében lévő számok és az én fejemben lévő számok ugyanoda érkeznek-e. Ha igen, akkor marad, ha nem, akkor nem” – nyilatkozta a kispestiek tulaja.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Pátkai: Fel kell emelni a fejünket
A Vasastól hazai pályán vereséget szenvedett Videoton középpályása előre tekint. Pátkai Máté azt mondta, bízik benne, hogy a kudarcot gyorsan fel tudják dolgozni.
Magyar futball
Íme az OTP Bank Liga 25. fordulójának összes gólja
Fordulatos és izgalmas mérkőzéseket játszottak szombaton az OTP Bank Liga 25. fordulójában. A hat találkozón összesen tizenhárom gól született és minden összecsapáson megrezegtették a hálót a csapatok. A kiesés elől menekülő Debrecen emberhátrányban, a 91. percben szerzett találattal gyűjtötte be a három pontot a sereghajtó Gyirmót ellen, a szintén nehéz helyzetben lévő MTK azonban könnyedén lépett túl hazai pályán Tomiszlav Szivics alakulatán. A tabella élén helycsere történt, a Videoton hazai pályán szenvedett vereséget a Vasastól, a Honvéd pedig Szombathelyen begyűjtötte a három pontot, így két egységgel vezetik az élvonalt a kispestiek.
OTP Bank Liga
Pontot rabolt a Diósgyőr a Fradi otthonából
A címvédő Ferencváros házigazdaként 1-1-es döntetlent játszott a Diósgyőr csapatával a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 25. fordulójának zárómérkőzésén.
Magyar futball
Győzelmével a tabella élére ugrott a Honvéd
A Budapest Honvéd Eppel Márton 88. percben szerzett góljával 1-0-ra nyert a Haladás vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójában, így - a Videoton hazai vereségével - a tabella élére állt.
Magyar futball