Musorujsag
Élő Eredmények

Eppel Márton: A kemény munkának megvan az eredménye

m4sport.hu/M4 Sport
A Kispest Honvéd csatára, Eppel Márton az extra szorgalmának is köszönheti, hogy remekel a bajnokságban.

„Most nagyon jó Honvéd-játékosnak lenni, a szurkolóktól rengeteg támogatást kapunk” – mondta a válogatottban is bemutatkozó kispesti csatár, aki 12 találatával vezeti az OTP Bank Liga góllövőlistáját, csapata pedig 27 fordulót követően vezeti a bajnokságot.

Öt forduló van még hátra a magyar élvonal küzdelmeiből, a bajnoki cím pedig természetesen ott lebeg a Honvéd-játékosok szeme előtt: „Látjuk, hogy kiélezett a verseny a Videoton és köztünk, illetve a Vasas is odaérhet, de reális esély lehet a bajnoki címre. Olyan helyzetben kell maradnunk, hogy az utolsó fordulóban a Videoton ellen kiharcolhassuk a végső diadalt.”

Eppel azt is elárulta, hogy minek köszönhető Pazar formája: „Az edző bízik bennem, mindig fent hagy a pályán, ami ad nekem egy önbizalmat. Külön munkát is végzek, eljárok konditerembe, gyorsító illetve a ruganyosságomat fejlesztő edzéseken veszek részt, és érzem is a hatását, mert a fejesgóljaimnál is látszik, hogy sokkal magasabbra tudok emelkedni, mint a védők, szóval a munkának megvan az eredménye.”

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Priskin: A bajnokság elúszott, a kupagyőzelemért harcolunk
Priskin Tamást választották <a href="https://www.m4sport.hu/2017/04/14/priskin-tamas-a-honap-jatekosa-szlovakiaban/" target="_blank" rel="noopener">a hónap legjobb játékosának</a> Szlovákiában. Nem csoda, hiszen a magyar válogatott labdarúgó jó formában van, tíz gólnál jár a bajnokságban, amivel az ötödik a góllövőlistán.
Külföldi futball
A Groupamában fordított a Vasas
A Vasas 2-1-re nyert a címvédő Ferencváros otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójában, szombaton. Az angyalföldiek így ebben a szezonban második alkalommal is elhozták a három pontot a Groupama Arénából, tavaly augusztusban ugyanez volt a végeredmény.
Magyar futball
Ilyet is ritkán látni: lecserélték a bírót a Fradi-Vasason
Nem sűrűn fordul elő, hogy a játékvezető sérülés miatt elhagyja a pályát. Ez történt a Ferencváros-Vasas NB I-es labdarúgó-mérkőzésen: Farkas Ádám húzódást szenvedett, a 21. percben Bognár Tamás vette át a sípot. Videónkban a bírócsere látható.
Magyar futball
Először kapott ki Bódoggal a Diósgyőr
A Diósgyőri VTK 2-0-s vereséget szenvedett Sopronban a Haladás vendégeként az OTP Bank Liga 27. fordulójában. A kieső, 11. helyen álló vendégek először kaptak ki a bajnokságban az új vezetőedző, Bódog Tamás irányításával.
Magyar futball