Musorujsag
Élő Eredmények

Ezért menesztették váratlanul a magyar sikercsapat edzőjét

m4sport.hu
Meglepetésre két sikeres szezon után váltott edzőt a Linamar-Békéscsabai RSE női röplabda-csapata. A klub elnöke a Sportreggeliben beszélt az okokról.

Mint arról korábban beszámoltunk, Szasa Nedeljkovicsot – aki az elmúlt két szezonban két bajnokságot és két Magyar Kupát, valamint MEVZA Kupa trófeát nyert a csapattal – Alberto Salomoni, a női válogatott szövetségi kapitánya váltja a poszton.

Baran Ádám, a békéscsabai klub elnöke az M4 Sportreggeli című műsorában elmondta, a váltás hasonlít a két évvel ezelőtt történtekre, amikor éppen Nedeljkovics váltotta Kormos Mihályt. „A szurkolók akkor is nehezen fogadták el, hogy miért hozunk helyette egy ismeretlent, de az eredmények minket igazoltak, remélem, ez ezúttal is így lesz.”

A klubvezető hozzátette, a vezetőség úgy ítélte meg, hogy ezzel a felállással a csapat eljutott lehetőségei csúcsára. „Új stratégiát hirdettünk, amelynek az élére Alberto Salomonit állítottuk. Szasa Nedeljkovics kihozta a maximumot a keretből, nagyon büszke vagyok arra a nyilatkozatára, amely szerint ilyen körülményeket klubvezetők még nem teremtettek neki sehol. Egy rossz szavunk sem lehet rá, de az új stratégiával szeretnénk közelebb zárkózni a nemzetközi mezőnyhöz. A leendő békéscsabai akadémiáról szeretnénk tehetségeket felhozni, beépíteni a csapatba, a minőségi külföldi játékosokkal kiegészülve pedig nemzetközi szinten még tovább lépni.”

Baran Ádám elárulta: középtávon az a cél, hogy a magyar válogatott magja Békéscsabán játsszon együtt.

Az olasz szakembertől azt várja a klubvezetés, hogy ismertesse meg a csapat tagjaival azt a játékrendszert, amellyel nemzetközi szinten is sikeresek lehetnek, illetve segítsen a Békéscsabai Röplabda Akadémia szakmai munkájában.

A keret átalakításáról az elnök elmondta: teljes váltásra van szükség az idegenlégiósok terén, olyan minőségi külföldi játékosok fognak érkezni, akikkel nemzetközi szinten is jobb eredményeket lehet elérni. „Jelenleg az egyeztetések zajlanak, több külföldi és magyar játékos fog érkezni, de nevekkel egyelőre nem tudok szolgálni.”

Az már korábban kiderült, hogy Bodnár Dorottya meghosszabbította szerződését, Tatjana Matics viszont távozik.

A teljes interjúért kattintson a lejátszóra!

További tartalmak