Menetrend

    Sós Csaba: Hozzák be a négy aranyat

    m4sport.hu
    A budapesti Duna Arénában megrendezésre kerülő vb-n az úszóversenyek július 23. és 30. között lesznek láthatóak. A viadalon összesen 42 számban osztanak érmeket.

    Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya nehéz időszakban vette át legjobb úszóink irányítását. A Sportreggeliben kitért a közelmúlt eseményeire is. Gyárfás Tamás személyét is említette, mint a szövetség volt elnökét, aki véleménye szerint erőskezű vezető volt, akit lehetett szeretni, nem szeretni, de mindenképpen elmondható, hogy a szervezet jól működött, úszóink sikeresen szerepeltek a különböző nemzetközi versenyeken.

    Szót ejtett a Magyar Úszószövetség közgyűlésének hangulatáról és eredményeiről. Az elnökváltás után még nem teljesen zökkenőmentes a működés.

    Saját eddigi teljesítményét értékelve elmondta, legjobb döntése az edzői bizottság felállítása volt. Ennek is köszönhető, hogy a világbajnokságra zavartalanul zajlik a felkészülés.

    Jónak értékelte a debreceni országos bajnokságot, amelyen több tehetséges úszónk is megmutatta magát, biztosra vehető, hogy a jövőben ők is nagy sikereket érhetnek el.

    A Shane Tusup és közötte kialakult viszonyról is szót ejtett. Mint elmondta, nem kell vele reggeltől estig beszélgetni ahhoz, hogy jöjjenek az eredmények. Nem kell beleszólni mindenbe. A lényeg, hogy hozzák – Hosszú Katinka férje irányításával – a remélt négy aranyérmet.

    A szövetségi kapitány szerint Hosszú Katinka mellett Kenderesi Tamás és Kapás Boglárka is főszereplője lehet a vb-nek. Sós hisz abban, hogy versenyzőink képesek megismételni a riói olimpián elért szép eredményeket, azaz várakozásai alapján 10 éremnek örülhetünk.

    További tartalmak