Annak idején Xavi volt a két lábon járó megtestesítője a Barcelona sajátos játékfelfogásának. Pedig jó időbe tellett, mire eljött a felismerés, hogy a túlnyomórészt oldalirányú passzai miatt, a helyi sajtó által is csak ablaktörlőnek hívott középpályás maga a klubfilozófia átadások formájában igét hirdető prófétája.
Az Európa Liga döntőjét követően tiszta és világos, ki José Mourinho Manchester Unitedjének Xavija.
Marouane Fellaini.
Ki más lehetne az, mikor ez a csapat úgy győzte le tinédzserkorú, vagy abból épphogy kinőtt sihederekből álló ellenfelét – melynél az elmúlt három szezonban többet költött játékosvásárlásra, mint az történelme során összesen –, hogy harmadannyiszor kísérelt meg összjátékot, de a levegőben, azaz ívelve mégis dupla annyiszor tette ezt.
Evidens, ha egy passzorgiára építő együttes azonosítási pontja az, aki a legtöbbször juttatja társaihoz a labdát, akkor e direktebb stílus kirakatba tolt megformálója nem lehet, csak az, kinél nincs eredményesebb a légi csatákban. Fellaini egymaga több fejpárbajt nyert meg (15-öt), mint az Ajax srácai szőröstül-bőröstül (12-őt).
Marouane Fellaini az Ajax játékosi fölé emelkedett (Fotó: MTI/EPA/Georgi Licovszki)A belga óriás rendszeres bevetéseit is értetlen arcok fogadták, akárcsak egykoron Xaviét. Csak sokkal többeké. Aztán a finálét követően jött a felismerés, amit Rio Ferdinand fogalmazott meg Mourinho fociját kísértetiesen idéző célra törő lényeggel, „Fellaini mindent megtesz, amit a menedzsere látni akar”.
Azaz hogy minden lehetséges eszközzel tegye tönkre az ellen játékát. Ha kell, dúvadként, túlzott agresszivitással, indokolatlan durvasággal is. Ám ne vitassuk el, szerdán ennek egyéb formáihoz nyúlt a fodrászok réme, úgymint a sikeres cselek, a kapu veszélyeztetése és egy gól előkészítése.
Persze lehet fintorogni a célt szentesítő eszközök puritánságán, de Mourinho már csak olyan, jobban érdekli, mit tud az ellenfele, mintsem felépítsen valami állandót.
„Az amszterdamiak miben jobbak nálunk? A passzokban. És miben rosszabbak? A fejjátékban. Na, látod” – hallhatjuk lelki füleinkkel a portugál edző nyílegyenes gondolatfutamát, amint számunkra igyekszik előadni, miként született a gyilkos ötlet. A lefújást követő sajtótájékoztatón ezt kicsit cizelláltabban ugyan, de el is mondta.
Szó mi szó remekül működött a haditerv, a labdát összesen 31%-ban birtokolva is végig kézben tartották a találkozót. Ilyen alacsony kezdeményezőkészséggel még csak egyszer lehetett diadalmaskodni európai kupadöntőben – 2010-ben hogy, hogy nem Mourinho Interje nyert így Bajnokok Ligáját.
Lasse Schöne, az Ajax középpályása, akit amúgy épp Fellaini kapcsolt ki a játékból, más szemszögből közelítette meg a történteket: „Nagyon szeretek futballozni, ez a Manchester United viszont abszolút nem. Csak tuszkolják fel a hosszú labdákat Fellainire, és remélik a legjobbat”.
Nézőpontja érthető, hiszen edzője, Peter Bosz is úgy közelíti meg hivatását, hogy olyan futballt szeretne látni sajátjaitól, ami után csettinthet egyet, mivel másfél órán keresztül igazán jól szórakozott. Mert ha így érez, akkor a szurkolók sem fognak másképp.
Bosz állítása szerint nem élvezte a szerdai futballimitációt.
Mondhatnánk, ezek nem többek, csak a vesztesek keserű szavai, a győztesek szótára nem ismeri a romantika korszakát. „Sok poétája van a futballnak, de ők általában nem nyernek trófeákat” – hangzott a racionalista költő bőrébe bújt José Mourinho csupán a négy nemzetközi fináléból négyet megnyerő edzőkre jellemző magabiztossággal átitatott örökbecsűje.
Végül a megannyi sérüléssel terhelt szezon zárását, a bajnoki vergődést feledtetve széppé, pontosabban eredményessé tudta tenni.
Mert valóban, Sir Alex Ferguson leköszönése óta itt az első nagy siker, mely ráadásul eddig még hiányzott a klub dicsőségfaláról, így maga a Főnök is boldogan tapsolva siklott át afölött, amit anno maga sem feledett, és amiért komoly áldozatot hozott: hogy nem akárhol igyekszik csúcsra vezetni fiait.
Ezt Pep Guardiola, aki két BL-döntőn győzte le, így fogalmazta meg egyszer:
„Sir Alex egyszerűen nem játszhatott más játékot Rómában és a Wembleyben sem. Mégiscsak a Manchester Unitedről van szó, ahol a futball elsősorban a klub és a csapat hagyományainak tiszteletét jelenti.”