Musorujsag
Élő Eredmények

A másodosztályba lötyögött az MTK

MTI/M4 Sport
A Gyirmót mellett az MTK Budapest esett ki az élvonalból, miután csak 1-1-es döntetlent ért el Pakson az OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójában.

OTP Bank Liga, 33. forduló:
Paksi FC-MTK Budapest 1-1 (0-0)
Paks, 500 néző, v.: Iványi
gólszerzők: Bartha (90.), illetve Hrepka (90+2.)
sárga lap: Gévay (34.), Papp (61.), Haraszti (63.) illetve Borbély (32.), Ramos (49.)

Paks: Molnár – Kulcsár, Lenzsér, Gévay, Báló – Papp K. – Haraszti (Daru, 89.), Hajdú (Kecskés, 78.), Bertus, Bartha – Szakály (Koltai, 64.)

MTK: Petkovic – Okuka, Baki, Poór, Borbély (Kolomojec, 70.)- Korozmán (Hrepka, 55.), Katona – Ramos (Gera D., 85.), Kanta, Vadnai – Torghelle

Az első félidőben a házigazda játszott mezőfölényben, s bár mindkét csapat előtt adódott lehetőség, gól nem született.

A fordulás után a Paks előbb lesgólig jutott, majd sokáig úgy tűnt, nem születik találat. Végül a rendes játékidő utolsó másodperceiben Bartha 17 méteres lövésével vezetéshez jutott a hazai alakulat, s ezzel az NB II-be „száműzte”” a téthez képest keveset mutató, így az utolsó előttiként záró kék-fehéreket. A ráadásban azért egyenlítettek, de Hrepka lövése nemcsak a meccs végére, hanem az MTK élvonalbeli szereplésére is pontot tett.

További tartalmak