A bajnoki címét szombaton bebiztosító kispesti klub nyáron a Bajnokok Ligája selejtezőjében lesz érdekelt, de első és – továbbjutás esetén – második hazai mérkőzésére nem mehetnek be nézők.
A Budapest Honvédot 2013 nyarán büntette meg az Európai Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága a Vojvodina ellen lejátszott Európa Liga-találkozókon a magyar szurkolók részéről tapasztalt antiszemita, rasszista megnyilvánulások miatt. Az indoklás szerint a július 18-i, idegenbeli meccsen a Honvéd drukkerei homofób és antiszemita viselkedést tanúsítottak, míg egy héttel később a hazai visszavágón „cigányok, cigányok” rigmussal gyalázták az ellenfél drukkereit, s ezt náci karlendítéssel tetézték.
Az akkori ítélet ugyan csak egy meccsre szólt, de a Honvédnak 2008-ból volt egy felfüggesztett zártkapus büntetése, amely szintén életbe lépett. A klubnak mellékbüntetésként 50 ezer eurós pénzbírságot is fizetnie kellett.
A kispesti klub huszonnégy év után lett ismét bajnok, miután az OTP Bank Liga szombati zárófordulójában 1-0-ra legyőzte a Videotont. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Marco Rossi vezetőedző bejelentette távozását, utódja a holland Erik van der Meer lesz.
Array
(
[replacement] => [galleryreference id="768553"]
[shortcode] =>
-
-
Huszonnégy év után bajnok a Honvéd – George F. Hemingway tulajdonos és Eppel Márton gólkirály a kupával (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
-
-
Huszonnégy év után bajnok a Honvéd – George F. Hemingway tulajdonos a kupával (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
-
-
Huszonnégy év után bajnok a Honvéd – Gazdag Dániel, Borbál Dávid és Koszta Márk az aranyéremmel (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
-
-
Huszonnégy év után bajnok a Honvéd – George F. Hemingway klubtulajdonos (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
-
-
Huszonnégy év után bajnok a Honvéd – Marco Rossi vezetőedző (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
-
-
Huszonnégy év után bajnok a Honvéd – Marco Rossi vezetőedző (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
-
-
Huszonnégy év után bajnok a Honvéd – Marco Rossi vezetőedző (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
-
-
Huszonnégy év után bajnok a Honvéd – Marco Rossi vezetőedző (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
-
-
A kispesti szurkolók az OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójában játszott Honvéd – Videoton FC labdarugó-mérkozésen a kispesti Bozsik József Stadionban 2017. május 27-én. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
-
-
A fehérvári szurkolók füstbombái miatt a játékvezető megállította a játékot az OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójában játszott Honvéd – Videoton FC labdarugó-mérkozésen a kispesti Bozsik József Stadionban 2017. május 27-én. (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)
-
-
Budapest, 2017. május 27.
A gólszerző kispesti Eppel Márton (k) az OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójában játszott Honvéd – Videoton FC labdarugó-mérkozésen a kispesti Bozsik József Stadionban 2017. május 27-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
-
-
Egy kispesti szurkoló az OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójában játszott Honvéd – Videoton FC labdarugó-mérkozésen a kispesti Bozsik József Stadionban 2017. május 27-én. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
-
-
Honvéd-Videoton – Eppel Márton gólöröme (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
[title] => Huszonnégy év után bajnok a Honvéd
[image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2017/05/D_KOS201705271003-1024x575.jpg
[alignment] => aligncenter
)