Musorujsag
Élő Eredmények

Arcpirító vereség Andorrában

m4sport.hu
A világranglista 186. helyéről várta a pénteki vb-selejtezőt Andorra válogatottja, amely eddig gólt sem szerzett a magyarok ellen, tizenhárom éve pedig nem nyert tétmeccset. A pénteki meccsen mindkét sorozatát megszakította, hiszen 1–0-ra legyőzte Magyarországot.

Jókora meglepetést okozott Bernd Storck egy órával a meccs előtt, hiszen a megsérülő Kádár hiányában az andorrai vb-selejtezőre kezdőbe jelölte Tóth Bencét, aki a Felcsút labdarúgójaként élvonalbeli bajnoki nélkül debütált így a válogatottban. A védőn kívül Vinícius, Kleinheisler és Gyurcsó játéka volt a különbség az oroszok elleni kezdőhöz képest, és alig húsz perc lelt el, mikor a meghúzódó Stiebert is „új” ember váltotta Nagy Dominik személyében.

Sajnos a játékon is látszott, hogy nem túl összeszokott társaságról van szó, vagy a műfű zavarta meg a mieinket. Az andorraiak teljesen partiban voltak, még csak említésre méltó mezőnyfölényt sem sikerült kialakítania a magyaroknak, mint tették azt az oroszok ellen. Akció híján a rögzített szituációk jelenthettek volna némi veszélyt, de Gyurcsó ígéretes helyzetből elvégzett szabadrúgása elkerülte a kaput, és a szögletek sem sikerültek. Eppel éppenséggel nagy helyzetben ugorhatott volna ki, ám a mélységből felívelt labda egyszerűen átpattant a csatáron.

A 26. percben aztán jött a hidegzuhany. Egy középpályán szerzett labdával a jobb oldalon robogott a hazai támadás. Rubio annak rendje s módja szerint középre adta a labdát, amelyet a hosszúról Marc Rebés ugyancsak tanítani való módon fejelt vissza a bal kapufához, onnan a kapuban kötött ki labda, Gulácsi, Vinícius és Bese pedig végignézte mindezt (1–0).

A selejtezősorozat második andorrai gólja természetesen még harapósabbá tette a miniállam labdarúgóit, akik taktikai faultokkal tördelték a játékot, és egész hatékonynak bizonyult a taktika. A 30. percre aztán sikerült kidolgozni az első valamirevaló helyzetet, tetszetős játék végén Eppel célozta meg 12 méterről a jobb alsót, de ballábas lövését nagy bravúrral szögletre ütötte Gómes. Sárgát érő szabálytalankodásokon kívül viszont más gyakorlatilag már nem történt a folytatásban.

A második félidőt már úgy kezdte a magyar válogatott, ahogy az elsőt is kellett volna. Talán a játékosok megrémültek a kapitány haragos ábrázatától, vélhetően kaptak is az öltözőben, az mindenesetre biztos, hogy jóval kezdeményezőbben léptek fel a magyarok.

Előbb Gyurcsó vállalt egy távoli lövést, percekkel később Eppel megpattanó fejese hullott kapufára, majd Dzsudzsák cselezett befelé a bal oldalról, jobbal eleresztett lövése azonban elzúgott a kapu mellett.

Az 56. perctől aztán Lang lecserélésével és Balogh érkezésével szerkezetet is váltott a válogatott, amely hiába fokozta a nyomást, nem jutott ziccerig, csak eredménytelen távoli lövésekig, azokat persze Gómes fogta vagy el sem találta a kaput. Az andorrai hálóőr egyébként valószínűleg élete egyik legjobb meccsét fogta ki, magabiztosan hatástalanította a magyar próbálkozásokat, és bravúrt is tett hozzá Dzsudzsák lövésénél.

Ahogy az lenni szokott, a kinyíló magyar csapat egyre védtelenebb volt a hazai kontrákkal szemben, de szerencsénkre a pireneusi amatőrök nem éltek az emberelőnyös lehetőségekkel. Miközben a srácok a gyepen, a szakmai stáb tagjai pedig a padon szenvedtek, a magyar szurkolók csak a fejüket fogták és nyugtázták, hogy Andorra 13 év után tétmeccsen győzött. Ellenünk. Az optimistábbak úgy közelíthették meg, hogy legalább már nem kell számolgatnunk.

Bernd Storck szövetségi kapitány a mérkőzés után az M4 Sportnak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy ezt a produkciót nem lehet megbocsátani, és mindenkinek vállalnia kell a felelősséget. A saját jövőjét firtató kérdésre a német szakember úgy válaszolt, hogy arról másoknak kell dönteniük.

Gulácsi Péter elnézést kért a szurkolóktól. „Ez a mai teljesítmény nem volt elég, a második félidőben próbálkoztunk, de az első nagyon gyenge volt. Nehéz mit mondani. Ez egyszerűen nem történhet meg” – mondta a kapus, aki szerint a széleken nem volt elég agresszív a védelem.

Európai vb-selejtezők, B csoport, 6. forduló:
Andorra–Magyarország 1–0 (1–0)
Andorra La Vella, v.: Kalogeropulosz (görög)
gólszerző: Rebes (26.)
sárga lap: Alaez (27.), Pujol (29.), San Nicolas (36.), Rubio (60.), Vales (79.), illetve Bese (45.)

Andorra: Gomes – Rubio, Llovera, Lima, San Nicolas – Vales, Rebes – Clemente (Riera, 82.), Pujol (Ayala, 88.), Martinez – Alaez (Maneiro, 68.)

Magyarország: Gulácsi – Bese, Vinícus, Lang (Balogh N., 56.), Tóth B. – Nagy Á., Kleinheisler – Dzsudzsák, Stieber (Nagy D., 21.), Gyurcsó (Sallai, 71.) – Eppel

A magyarok legközelebb augusztus 31-én Lettországot fogadják a kvalifikációs sorozatban.

További eredmények:

Feröer-szigetek – Svájc 0–2 (0–1)
gól: Xhaka (36.), Shaqiri (59.)

Lettország–Portugália 0–3 (0–1)
gól: Ronaldo (41., 63.), Silva (67.)

A csoport állása:
1. Svájc            6  6  –  –  12- 3  18 pont
2. Portugália       6  5  –  1  22- 3  15
3. Magyarország     6  2  1  3   8- 7   7
4. Feröer-szigetek  6  1  2  3   2-10   5
5. Andorra          6  1  1  4   2-13   4
6. Lettország       6  1  –  5   2-12   3

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="776455"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Andorra-Magyarország vb-selejtező
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2017/06/Clipboard02-1024x576.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További tartalmak