Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Münchenből visszatér Újpestre Simon Krisztián

ujpestfc.hu
A harmadosztályba kiesett 1860 Münchentől visszatér az Újpest FC-hez Simon Krisztián.

Mint arról korábban beszámoltunk, a kisebbik müncheni csapat 24 év után ismét a német harmadosztályban szerepel, miután a harmadik vonal harmadik helyén végzett Jahn Regensburg az osztályozó keddi visszavágóján, 62 500 néző előtt 2-0-ra nyert Münchenben, és így 3-1-es összesítéssel feljutott a másodosztályba.

Simon Krisztián (Fotó: ujpestfc.hu) Simon Krisztián (Fotó: ujpestfc.hu)

A lila-fehér klub honlapjának tájékoztatása szerint Simon Krisztián 2003-tól 2009-ig utánpótlásjátékosként, majd 2009-től 2015-ig a felnőtt csapat tagjaként játszott az Újpest színeiben, 101 mérkőzésen 19 gólt szerzett. A jobbszélső 19-szer volt U19-es, hatszor U21-es és négyszer felnőtt válogatott.

Simon Krisztián 2015-ben igazolt az 1860 Münchenhez, szerződése eredetileg 2018. június 30-ig szólt. A 2015 novembere óta két súlyos sérülést szenvedett támadó a 2016/17-es másodosztályú idényben egyszer sem lépett pályára.

További tartalmak