Musorujsag
Élő Eredmények

A német sajtó bűnbánó Storckról ír

m4sport.hu
A Bild a magyar kapitány edzői karrierjének legnagyobb szégyeneként említi az andorrai vereséget.

Amint az várható volt, Bernd Storck személye miatt a német sajtót sem hagyta hidegen válogatottunk Andorra elleni „történelmi” veresége. A legtöbb lap csak szimplán beszámol az eredményről, de a Bild külön is foglalkozik vele, kiemelve a kapitány bűnbánatát a magyar blamázsért.

Mint írják, az 54 esztendős német szakember eddigi pályáját nem kísérték zajos sikerek, legkiemelkedőbb eredménye a tavalyi Eb-szereplés volt, ennek ellenére a Bild úgy ítéli meg, a pénteki vereség edzői karrierje legnagyobb szégyene.

Idézi a magyar sajtóban is megjelent nyilatkozatait, valamint a jövőjét érintő kérdésekről is szót ejtenek, kiemelve Csányi Sándor MLSZ-elnök szavait, miszerint a friss csalódás után nem szabad hirtelen dönteni.

A lap természetesen arról is ír, a magyar csapat egy éve mekkora meglepetést okozott az Eb-n csoportgyőzelmével, ugyanakkor a vb-szereplésre a selejtező felénél már semmi esélye, hiszen a csoportelső svájciak 11, a második portugálok 8 ponttal állnak előtte.

További tartalmak