Musorujsag
Élő Eredmények

Rájár a rúd a német szövetségi kapitányokra

m4sport.hu
Románia labdarúgó-szövetsége fontolóra veszi Christoph Daum szövetségi kapitány menesztését.

A román sajtó szerint a szervezet rövidesen dönt a német szakember jövőjéről, Razvan Burleanu, a szövetség elnöke azt sem zárja ki, hogy szerződésének lejárta előtt menesztik a kapitányt.

Christoph Daum (Fotó: EPA/Bartlomej Zborowski) Christoph Daum (Fotó: EPA/Bartlomej Zborowski)

A román válogatott vasárnap 3–1-re kikapott Lengyelországban világbajnoki selejtezőn, ezzel minimálisra csökkent az esélye kijutni a jövő évi oroszországi tornára.

„Daum szerződtetésének éppen ez volt a célja, a kvalifikáció a világbajnokságra“ – nyilatkozta Burleanu, aki ugyan nem bánta meg a német edző tavalyi szerződtetését, „ugyanakkor azonban egy edző az eredmények által maradhat talpon vagy bukhat el, márpedig az eredmények nem előnyösek számunkra“.

Mint arról korábban beszámoltunk, a magyar válogatott német szövetségi kapitányát, Bernd Storckot is berendelte a szövetség az Andorra elleni vereség miatt. Csányi Sándor MLSZ-elnök kezdeményezte, hogy a csütörtökön az elnökség hallgassa meg a kapitányt, a beszámoló után pedig tárgyaljon a kialakult helyzetről.

További tartalmak