A szélső 2015 januárjában igazolt a 1860 München csapatába, Fortuna viszont nem tartott vele Németországba, ahol kétszer is súlyos térdsérülést szenvedett, és mindkétszer műteni kellett. Nem csoda, hogy a Sportreggeliben élete legnehezebb időszakának nevezte a müncheni éveket, amelyek alatt azonban sokat tanult, most viszont már felejtene.
Az újpesti nevelésű középpályás – aki korábban egy szezont a Feyenordnál töltött kölcsönben – kiemelte, elsősorban küzdőszellemben és kitartásban erősödött Németországban. Az Oroszlánok meglepetésre búcsúztak a német másodosztálytól, így Simon szerződése megszűnt a klubbal, új kihívást keresett, az pedig nem volt kérdés, hogy ha hazatér, „lila szíve” az Újpesthez húzza.
Társaihoz hasonlóan kemény heteken van túl, hiszen a felkészülés ezen szakaszában az erőnléten van a hangsúly, de nagy motivációval vágott bele a munkába, amelynek minden percét ajándéknak véli.
A szakmai stábról és csapattársairól is roppant pozitív benyomásai vannak. Úgy gondolja, sokra hivatott gárdába érkezett, aminek nyilvánvalóan nagyon jó tett, hogy ismét igazolhat játékosokat, de szerinte a legfőbb erősségük, hogy nagyon jó a közösség. Most szerinte is a vérfrissítés időszakát élik, az átigazolási embargó miatt korábban túl szűk volt a keret, nem volt merítési lehetőség.
A lila-fehérek az európai kupaszereplést tűzték ki célul, és erre alkalmasnak is tartja a keretet, pláne annak tudatában, hogy sikerült stabilizálni a védelmet, és hogy milyen jó befejezőcsatárok érkeztek a klubhoz.
Sérülései miatt 18 hónapot hagyott ki, nagyon kevés meccs van a lábában, ezért jól tudja, idő kell még, mire teljesen visszarázódik a játékba. Azt már most látja, hogy történt előrelépés a klubnál a szakmai stábot, illetve a körülményeket illetően is, és meggyőződése, hogy mindenki lelkiismeretesen végzi a munkáját, aminek szerinte meg is lesz a gyümölcse.