„Ne jöjjön be felesleges információ” – indokolja meg a csapattagokra nézve miért fontos, hogy ne használják a közösségi médiát. Ki fogják bírni, teszi hozzá ironikusan Csernus doktor mielőtt szemlélteti, miből maradnak ki emiatt a lányok. „Lőttél gólt? Miért nem lőttél gólt? Pedig olyan jó voltál vagy nem voltál jó” – sorolja a figyelmet elvonó megjegyzéseket. Melyekre mi más jöhetne óhatatlanul, mint „mentegetőzés, magyarázkodás. Minek? Felesleges” – kontrázik.
Csernus állítja, a vb-n eldől, hogy a „katonák” vagy inkább a „harcosok” útját választják a lányok. Ugyanis ő ezt a két csoportot hozta létre magában. A katonák – akik kiszámíthatók, mivel félnek, megijednek, bepánikolnak – végrehajtanak és aránylag könnyen pótolhatók, velük szemben a harcosok jóval kevesebben vannak. Ők rugalmasak, gyorsak, mernek mosolyogni és élni – hangzik a jellemzésük.
Ugyanis egy versenyző, ha kijelenti, hogy minden rendben, aztán jön az éles szituáció és megijed, akkor meg kell kérdőjelezni a szavahihetőségét. Avagy csernusos kendőzetlenséggel: „Állítottál valamit, de nem tartottad be. Akkor ez mi?”
A válogatott játékosait egyre acélosabbnak érzi, másoknak mint másfél éve, a közös munka kezdetén.
És arra is kitér, hogy a szakmai stáb sem lehet feszült. Mert fejétől bűzlik a hal – és ha test (a pólósok) megérzi, hogy a fej feszeng… Szívvel-lélekkel játszani csak akkor lehet, ha a koncentráció semmi másra, kizárólag a teljesítményre összpontosul. Márpedig a sportoló célja az örömszerzés. A szurkolóknak, de legfőképp saját magának.