Musorujsag
Élő Eredmények

Mindkét csapat pontot mentett a Honvéd–Diósgyőrön

MTI/M4 Sport/m4sport.hu
A mérkőzés nagy részében emberhátrányban küzdő, címvédő Budapest Honvéd 2–2-es döntetlent játszott a vendég Diósgyőri VTK együttesével a labdarúgó OTP Bank Liga 2. fordulójának szombati játéknapján.

A találkozót a Bozsik Stadionban játszották, ugyanis a Diósgyőr a debreceni Campus Fesztivál miatt kénytelen volt felcserélni a pályaválasztói jogot a kispestiekkel, mert ideiglenes otthonában ezúttal nem játszhatott. A két együttes egyaránt 2–0-ás sikerrel rajtolt, így holtversenyben vezették a tabellát a forduló előtt.

Kiegyenlítetten kezdődött a találkozó, mindkét együttes előtt adódtak helyzetek. Vezetéshez a vendégek jutottak büntetőből, ráadásul a fővárosiak emberhátrányba kerültek. A fordulást követően azonban így is egyenlíteni tudtak, sőt, egy szabadrúgásból megfordították az állást. Már úgy tűnt, hogy begyűjtik a három pontot, ám az ötperces hosszabbítás utolsó másodperceiben Vela második góljával egyenlített a Diósgyőr.

Ezzel megszakadt a kispestiek remek sorozata, ezt megelőző 11 hazai bajnokijukat ugyanis megnyerték.

OTP Bank Liga, 2. forduló:
Budapest Honvéd – Diósgyőri VTK 2–2 (0–1)
Bozsik Stadion, 2500 néző, v.: Solymosi
gólszerzők: Eppel (62.), Lanzafame (74.), illetve Vela (42., 95., az elsőt 11-esből)
sárga lap: Nagy G. (17., 40.), illetve Eperjesi (71.), Lipták (73.)
kiállítva: Nagy G. (40.)

Honvéd: Gróf – Baráth, Lovric, Kamber, Bobál, Laczkó (Villám, 44.) – Nagy G., Gazdag (Kabangu, 61.), Tömösvári (Herjeczki, 64.) – Eppel, Lanzafame

DVTK: Rados – Eperjesi, Lipták, Karan, Tamás – Vela, Busai (Makrai, 66.), Nono, Óvári – Szarka, Joannidisz (Ugrai, 58.)

EGY HOSSZAL MINDENKI ELŐTT: EXTRA TARTALMAK A VIZES VB ALATT AZ M4 SPORT MOBILALKALMAZÁSBAN. TÖLTSE LE VAGY FRISSÍTSEN!

További tartalmak