Fina 2017
×

Ausztrál győzelem a hölgyeknél a Batthyányi térnél

MTI
Az ausztrál Rhiannan Iffland nyerte az óriás-toronyugrást a nőknél a magyarországi vizes világbajnokságon.
 

A második helyen a mexikói Adriana Jimenez, a harmadikon pedig – akárcsak két éve Kazanyban – a fehérorosz Jana Neszciarava végzett. A budapesti Batthyány térnél kialakított versenyhelyszínen tíz ugró pénteken kezdte meg a küzdelmeket. Az első napon egy sorozat ment le, majd a szombati folytatáskor három.

 

A verseny legmagasabb pontszámát Jimenez érte el, aki a negyedik ugrására 110,00 pontot kapott. Ezzel az élre állt és egészen az utolsó versenyzőig meg is őrizte ezt a pozícióját. Az addig komoly előnyt felhalmozó, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Iffland azonban a végén is szépen kivitelezett ugrást mutatott be, így ő nyert. Száz pont fölötti gyakorlata a közép-amerikai versenyzőn kívül senkinek sem volt.

A szakág 2013-ban, Barcelonában szerepelt először a vb programjában, majd 2015-ben, Kazanyban is az egyik leglátványosabb verseny volt, így most harmadszor avattak győztest. Óriás-toronyugrásban a nők 20 méterről ugranak.

Eredmények (a vb eredményközlő oldaláról): óriás-toronyugrás, nők, világbajnok: Rhiannan Iffland (Ausztrália) 320,70 pont 2. Adriana Jimenez (Mexikó) 308,90 3. Jana Neszciarava (Fehéroroszország) 303,95 A 27 méterről ugró férfi mezőny – 22 indulóval – szintén pénteken kezdett és két sorozaton van túl. A verseny vasárnap újabb kettővel ér véget.

Borítókép: Budapest, 2017. július 28. Az ausztrál Rhiannan Iffland a női óriás-toronyugrás elődöntőjében a 17. vizes világbajnokságon a Batthyány térnél 2017. július 28-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt