Musorujsag
Élő Eredmények

Di Resta: Csak túl akartam jutni az első körön

Sky Sports
Bár Kimi Räikkönen mérgében visszaküldte volna riporternek, az 1344 nap után visszatérő Paul di Resta tisztességesen helyt állt a Magyar Nagydíjon, egészen addig, amíg egy műszaki hiba miatt fel nem kellett adnia a küzdelmet.
Paul di Resta (Fotó: XPB) Paul di Resta (Fotó: XPB)

Miután 2013 végén elhagyta a Force Indiát, és többnyire csak tudósítói mivoltában látogatta az F1-es versenyeket, senki sem számított arra, hogy di Resta még visszatér a királykategóriába. A Magyar Nagydíj időmérője előtt mégis megkapta „behívóját”, a betegeskedő Felipe Massa ugyanis visszalépett, a Williams pedig őt nevezte, lévén ő volna az istálló hivatalos tartalékja.

A bökkenő csak az, hogy korábban egy kört sem tett meg a 2017-es autóval, és a hibridérában is csak néhány kilométert vezetett. Ehhez képest már az időmérőn helyt állt, hiszen megelőzte a sauberes Marcus Ericssont és mindössze 7 tizedet kapott márkatársától, Lance Strolltól. A verseny előtt leginkább attól tartott, fizikailag nehezen bírja majd a távot (az idei autókat nehéz vezetni és egy futam hosszabb, mint a DTM-ben, ahol az utóbbi időben versenyez).

Végül valóban megérezte, hogy hosszabb távot teljesített egy F1-es autóval, a legnagyobb gondod pedig a várakozásokkal ellentétben nem a nagy igénybevétel, hanem egy pár „kicsi” cipő jelentette neki. „Nagyon nehéz volt” – mondta a versenyről. „Érzem a vállamban, de a legkomolyabban a lábaimon. A cipők egy kicsit kicsik voltak. A lábaim pedig kikészültek” – tette hozzá.

Paul di Resta (Fotó: XPB) Paul di Resta (Fotó: XPB)

Fájdalom ide, fájdalom oda, a futamon is tisztességesen helyt állt, igaz, Räikkönen a lekörözések során alaposan kiosztotta, és visszaküldte riporterkedni, miután kissé feltartotta őt. A skót elismerte, valóban nagyon oda kellett figyelni a lekörözéseknél, és a verseny startjánál is, az új procedúra ugyanis (szigorúbbak a kuplunghasználatra vonatkozó szabályok) szintén ismeretlen volt számára. De maguk a versenyhelyzetek is alaposan megizzasztották.

„Nem volt ez annyira rossz, mint gondoltam… egy kicsit gyorsabban kellett volna vezetnem. Először fél órával a verseny előtt gyakoroltam a rajtot. A kuplunggal egy bizonyos tartományban kell lenned, de én túl sokszor engedtem fel. Végül nagyon óvatos voltam. Csak túl akartam jutni az első körön, majd minden pillanatban a legjobbat akartam kihozni az autóból. Az időmérő teljesen más, mint a verseny, amikor 19 másik srác is ott küzd a pályán… nem tudtam, mire számítsak. Régen nem vezettem már ekkora leszorítóerővel bíró autót, és nem akartam kipörgetni a kerekeket” – mesélte.

„Volt egy pont, amikor elkaphattam volna (Pascal) Wehrleint. Gyorsabb voltam a gombnak köszönhetően, amivel több motorerő áll a rendelkezésemre. Nem tudtam, mekkora lesz a szélárnyék az egyenesben és eléggé csíntalan is volt, egy kicsit kiszorított a fűre. Néhányszor megtörtént ez a DTM-ben is. Elértem volna a verseny végére, de olajszivárgást észleltünk, és mivel egy új erőforrást tettünk be a hétvégére, a srácok nem akartak később csak emiatt büntetést kapni” – elevenítette fel kiesése pillanatát és annak okait.

Paul di Resta (Fotó: Moy / XPB Images) Paul di Resta (Fotó: Moy / XPB Images)

További tartalmak