Fina 2017

Úszás FINA 2017 Magyar csapat Úszás

Kozma Dominik: Sosem szállok el jobban, mint ameddig lehet

| Forrás: M1/m4sport.hu
A hazai rendezésű vizes világbajnokság után a magyar úszóválogatott tagjai közül többen is újabb versenyekre utaztak el. Kozma Dominik Berlinben folytatta remek sorozatát.

A világbajnoki bronzérmes úszó az M1 Ma Reggel című műsorában beszélt újabb sikeréről és az elmúlt vizes világbajnokságról.

Kozma Dominik a berlini világkupán aranyérmet szerzett, melyet a remek formaidőzítéssel és a szurkolók hihetetlen buzdításával indokolt, ugyanis a német fővárosban is rengetegen szorítottak érte.

A 26 esztendős sportoló reméli, ez a forma megmarad a következő évekre is, majd kijelentette, az edzésmunkán nem fog múlni.

„A mindennapokból igazából nem hiányzik, mert folyamatosan megvan még az élmény. Az emberek gratulálnak, üzeneteket írnak bárhol amerre járok” – mondta az elmúlt budapesti világbajnokságról Kozma.

„Sosem szállok el jobban, mint ameddig lehet. Ha arra van szükség, hogy jobban elszálljak, akkor persze kell. Szerintem ez kell ahhoz, hogy úgy tudjál beugrani a vízbe, hogy te leszel a bajnok” – beszélt a szükséges önbizalomról Berlin aranyérmese.

Kozma Dominik kifejezetten örül annak, hogy felerősödött több számban is a hazai mezőny, mivel így nem kell egy külföldi versenyre várni azért, hogy világszínvonalú időt kelljen úszni, hanem egy kisebb hazai megmérettetésen is kialakulhat olyan versenyhelyzet, mint egy Európa-bajnokságon.

Kapcsolódó tartalmak