Musorujsag
Élő Eredmények

A játékvezető bosszúján múlik Griezmann eltiltása?

A játékvezető bosszúján múlik Griezmann eltiltása?

m4sport.hu
A francia csatár előbb megsértette a bírót, majd a meccs után elnézést kért tőle. Ennek viszont nincs nyoma, így súlyosabb eltiltásra számíthat.

Az Atleticio Madrid labdarúgócsapata 2-2-s döntetlennel kezdett a spanyol bajnokságban. Diego Simeone együttese az első félidőben kétgólos hátrányba került az újonc Girona otthonában, majd a második félidő közepén kiállították Antoine Griezmannt, az együttes legnagyobb sztárját. A csapat erejét mutatja, hogy emberhátrányban sikerült előbb szépítenie, majd egyenlítenie.

A pontvesztés mellett a francia támadó kiesése is komoly gond lehet a következő hetekben, ugyanis a játékvezető megsértése miatt többhetes eltiltásra számíthat. A 66. percben előbb műesésért kapott sárga lapot, majd miután megjegyzést tett a játékvezetőre, azonnal megkapta a másodikat és a vele járó pirosat is.

Spanyol lapok szerint a földről felkelve nemes egyszerűséggel „gyáva szarnak” nevezte a játékvezetőt, mert nem merte befújni a tizenegyest. Az eset érdekessége, hogy meggondolatlan kijelentését megbánva, a meccs után bement a játékvezetőhöz elnézést kérni.

Ez azonban nem került bele a meccs jegyzőkönyvébe, amit a madridiak nehezményeznek. Amúgy is szeretnék kivizsgáltatni az esetet, mert véleményük szerint volt kontaktus a kapus és a támadó között és járt volna a büntető. De ha ezt már nem is tudják visszacsinálni, Griezmann bocsánatkérése fontos lehet, hiszen ezeket is figyelembe veszik a fegyelmi eljárásnál, illetve az eltiltás kiszabásánál. Viszont jelenleg ennek nincs nyoma, és leginkább azt szeretnék tudni, miért nem írta fel a játékvezető. Feledékenységből vagy bosszúból?

További tartalmak