Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Csernik Kornél: 15 perc után majdnem elhánytam magam

Csernik Kornél: 15 perc után majdnem elhánytam magam

M4 Sport/m4sport.hu
A Fradi középpályása mielőtt NB I-es játékos lett, futsalozott, strandfocizott és kosárlabdában sem volt ügyetlen.

Csernik Kornél, a Ferencváros középpályása azon kevés játékos közé tartozik, aki tömegközlekedéssel jár edzésre. Tervei szerint ez már nem tart sokáig, hiszen jelenleg a védők mellett a jogosítványért küzd.

Elárulta, élete első edzésén – 5 évesen – a kapuba állt, de hamar észrevették, hogy inkább a pálya mellett álló markolót nézte. Két évvel később már a mezőnyben ő riogatta az ellenfelek védőit, de gyerekként számos más sportágat kipróbált, így futsalozott, strandfocizott és még kosárlabdázott is.

Úgy érzi, felkészülésnek jó volt a két másik foci, majd 17 évesen ő jelentkezett a Fradinál, ahol egy hetet töltött és mivel ez az időszak tetszett mindkét félnek, maradt. „Könnyen befogadtak és ezzel később a felnőtteknél sem volt probléma, végig pozitívak voltak velem, a rutinosabb játékosoktól folyton kapom a hasznos tanácsokat.”

Első felnőtt bajnokiján a Vasas ellen azt hitte, pár perc játéklehetőséget kap, és csak a meccs előtt szóltak neki, hogy kezdeni fog. „Nagyon izgultam, 15 perc után pedig majdnem hánytam, olyan volt a ritmus, de végül bírtam az iramot. Igyekeznek mindenben segíteni, sokszor mondják, legyek stabil, ennek érdekében például Böde Danit kellene eltolnom” – mondta arról, milyen nehézségekkel kell megküzdenie.

További tartalmak