A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) tájékoztatása szerint a sportág történetében ez volt minden idők legsikeresebb magyar vb-szereplése.
„Előzetesen tíz érmet várt a szakvezetés, de felülmúltuk legmerészebb álmainkat is” – nyilatkozta Csabai Attila, a magyar szövetség elnöke.
A felnőtteknél az Európa-bajnok Kőváriné Ivánfi Brigitta a 70 kilogrammos kategóriában, míg Barzsó Henrietta a 60 kilósok között lett bronzérmes.
A junior mozgáskorlátozottak 55 kilós kategóriájában Simon Dániel egy aranyat és egy ezüstöt nyert. Ugyancsak aranyérmes lett Józsa Mihály, aki a senior grand masters 75 kilós kategóriában győzött, valamint Farkas István (junior mozgáskorlátozott +55 kg) se talált legyőzőre.
Ezüstérmet szerzett Ahmed Zsuzsa (női masters, 80 kg) és Fenyvesi József (hallássérült, 60 kg), míg a felnőtteknél bronzérmes Barzsó Henrietta az U21-es korosztályban egy ezüstöt és egy bronzot nyert.
A dobogó harmadik fokára állhatott fel Dobos Attila (masters, +100 kg), Simon Ferenc (grand masters, 100 kg), Fazekas Andrea (női masters, 60 kg) és Rojkó Zoltán (mozgássérült, 90 kg). Nánási István a hallássérültek között a +100 kilogrammos kategóriában két bronzérmet is begyűjtött, miután jobb kézzel és bal kézzel is eredményes volt.
A budapesti vb-n 56 ország 1200 versenyzője vett részt.