Musorujsag
Élő Eredmények

Tűzre lobbantaná játékosait Thomas Doll

fradi.hu/m4sport.hu
Budapesti rangadó következik az OTP Bank Liga 9. fordulójában szombaton, a Ferencváros Kispestre látogat.

Az NB I. legutóbbi fordulójában a Ferencváros hazai pályán 5–2-vel gázolt át a Vasas csapatán. Thomas Doll ezzel kapcsolatban elmondta, akkor sok új játékos szerepelt a csapatban, ami a Honvéd elleni felkészülésüket is jelentősen befolyásolta. A Ferencváros vezetőedzője ettől függetlenül reménykedik benne, hogy lendületben tudnak maradni csapatával. „A következő mérkőzésen ezt a lendületet, ezt a csapatmunkát kell továbbvinnünk. A bajnoki címvédő Honvéd ellen lépünk pályára, számunkra ez egy hatpontos mérkőzés lesz” – tekintett a találkozó elé.

A rekordbajnok vezetőedzője arról is beszélt, miért fektetne nagy hangsúlyt a védekezésre: „Jó védekező munkára lesz szükség, mert biztonságra van szükség. Fontos, hogy ez ellenfél első lehetősége után ne fussunk rögtön az eredmény után, éppen ezért sok munkát fektettünk a védekezésbe az edzéseken.”

Rendkívül nagy taktikai elemeket természetesen azért nem árult el Doll, de olyan általánosságokat még megemlített, mint például annak fontosságát, hogy a saját játékukat kell játszani vagy, hogy figyelniük kell arra, hogy ne veszítsék el könnyen a labdákat.

Az igazi érdekességet azonban a végére tartogatta a Hamburg és a Dortmund egykori edzője: „…Ha a csapat egységesen és stabilan védekezik és ég bennünk a tűz, akkor ütköznek majd ki igazán a játékosok egyéni kvalitásai közti különbségek, és ez kell, hogy legyen a célunk.”

A Budapest Honvéd–Ferencvárosi TC mérkőzést szombaton 20:30-tól rendezik, a mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport és az m4sport.hu is.

Az OTP Bank Liga állása:

1.  Videoton FC                  8  6   2   –     19-7  20 pont
2.  Budapest Honvéd              8  4   3   1    15-11  15
3.  Ferencvárosi TC              8  3   4   1     17-9  13
4.  Diósgyőri VTK                8  3   3   2    13-13  12
5.  Debreceni VSC                8  3   2   3     12-8  11
6.  Puskás Akadémia              8  3   2   3    14-13  11
7.  Vasas FC                     8  3   1   4    10-14  10
8.  Újpest FC                    8  2   4   2    11-12  10
9.  Mezőkövesd Zsóry FC          8  2   2   4    10-17   8
10.  Paksi FC                     8  1   4   3    12-16   7
11.  Swietelsky Haladás           8  2   –   6     6-18   6
12.  Balmaz Kamilla Gyógyfürdő    8  1   3   4    11-12   6

További tartalmak