Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Bódog: Jövő héttől legyen bunkerfoci?

M4 Sport
A Pakstól elszenvedett vereség után a Diósgyőr edzője úgy vélte, a játékkal és a hozzáállással nem volt probléma, de véleménye szerint mellékszereplők befolyásolják a csapat mérkőzéseit.

Mint arról korábban beszámoltunk, a DVTK ideiglenes otthonában, Debrecenben 4–2-re kikapott a Pakstól az OTP Bank Liga 9. fordulójában. Csertői Aurél, a vendégek vezetőedzője szerint csapata ezúttal nem játszott olyan jól, mint eddig, viszont a győzelem meglett, és ez a lényeg. „Az eddigi mérkőzéseinken jobban játszottunk, mint most, de nyertünk. Nagyon agresszívan letámadott minket az ellenfél, sokszor jobban játszottak, mint mi. De hát négy gólt rúgtunk, kellett egy kis szerencse is, de az a lényeg, hogy nyertünk” – értékelt a tréner az M4 Sportnak.

Lipták Zoltán, a diósgyőriek védője szerint míg ők minden helyzetüket kihagyták, az ellenfélnek szinte minden helyzetéből gól lett. „Minden kimaradt, a Paks meg eljött négyszer a kapunkig és négy gólt szerzett. Most megyünk a Fradihoz, utána jön a Videoton, ebbe a két meccsbe győzelemmel szerettünk volna belemenni. Meg is volt a lehetőségünk, szerintem ez egy megnyert meccs volt, ezt a paksiak is nagyon jól tudják, el is ismerték, de hát most már hiába, nem tudunk mit csinálni ezzel.”

A vendégek harmadik gólját szerző Daru Bence a csapat főként az elmúlt időszakban nyújtott teljesítménye miatt érdemelte meg a győzelmet.

Bódog Tamás, a DVTK vezetőedzője szerint tanítványai játéka és hozzáállása rendben volt, de ez sem segített. „A második félidő rendben volt, a hozzáállás oké volt, de mit tudok erre mondani… Jól játszottunk, de ezzel nem vagyunk kisegítve. Inkább játszanánk rosszul, és akkor jövő héttől bunkerfoci, rúgdossuk, amerre állunk, aztán meglátjuk. Szenzációs…”

Kérdésre válaszolva a tréner hozzátette, továbbra is szeretne látványos futballt játszatni csapatával, de rajtuk kívülálló okok is befolyásolják a meccsek kimenetelét. „Ha csak rajtunk múlik, hogy hogyan alakítjuk az eredményt, akkor azt mondom, hogy be lehet vállalni. Ha vannak mellékszereplők, akik segítik a játék alakulását, akkor el kell gondolkodni, hogy mi az, amit fel tudunk vállalni, és mi az, amit nem. Kicsit nehéz így lejátszani a mérkőzéseket, próbálunk nyugodtak maradni, de nem egyszerű.”

További tartalmak