Musorujsag
Élő Eredmények

Brawn: Stroll bizonyította, az F1-ben a helye!

Brawn: Stroll bizonyította, az F1-ben a helye!

Sky Sports
A Forma–1 sportigazgatója, Ross Brawn védelmébe vette a Williams újoncát, Lance Strollt, aki elmondása szerint idén több alkalommal is bizonyította, helye van a királykategóriában. A kanadai maga is úgy érzi, rengeteget fejlődött a szezon kezdete óta.

A 18 éves pilóta érkezését sokan kétkedve fogadták, előmenetelét ugyanis nagyban megkönnyítették az édesapa dollármilliói, a szezon elején pedig több hibát is elkövetett. Idővel azonban felvette az F1 ritmusát – ezt részben a 2014-es autóval végzett folyamatos teszteknek köszönheti – és egyre közelebb került a tapasztalt csapattárshoz, Felipe Massához.

Az utóbbi futamokon Stroll rendszeres pontszerzővé vált, ezzel pedig Brawn szerint sikerült bizonyítania, hogy megérdemli az F1-es lehetőséget. A brit szakember úgy véli, itt az ideje annak, hogy elhalkuljanak a fiatal pilóta képességeit megkérdőjelező hangok. „Malajziában idén hatodszor szerzett pontot, és zsinórban harmadszor volt ott a legjobb 10 között” – kezdte a korábbi csapatvezető, aki a Benettonnal, a Ferrarival és a Brawn GP-vel is felért a csúcsra.

Ross Brawn (Fotó: XPB) Ross Brawn (Fotó: XPB)

„Erős versenyt futott, melynek a csúcspontja a csapattárssal, Felipe Massával vívott kemény, de sportszerű küzdelem volt. Elég sok szkeptikus adott hangot a véleményének, amikor bemutatkozott, de ez a fiatal kanadai szerintem bebizonyította, hogy megérdemli a helyét a sportágban” – hangsúlyozta a tapasztalt szakember.

Később azért hozzátette, Stroll hétvégéjének „mélypontja” egyértelműen a Sebastian Vettellel való ütközés volt a futam levezető körében. A bizarr incidensért többen őt okolták (míg mások inkább a németet hibáztatták), a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) azonban végül büntetlenül hagyta az esetet. „Őszintén, nem emlékszem, vagy legalábbis az utóbbi időkből biztosan nem tudok feleleveníteni olyan futamot, melyen ilyen baleset történt” – mondta Brown az ütközés kapcsán.

Miközben az év elején jöttek a kritikák, Stroll nem győzte hangsúlyozni, időre van szüksége, hogy tapasztalatokat szerezzen és felvegye az F1 ritmusát. Most, hogy sikerült megbarátkoznia a kategóriával úgy érzi, mintha kicserélték volna. „Már más versenyző vagyok, ahhoz képest, aki Melbourne-ben voltak. Ez a tapasztalatoknak köszönhető. Az év eleje óta minden versenyen láttam valamit, amit jobban csinálhatok, és úgy érzem, folyamatosan sikerült jobbá válnom. Ez szerintem elsősorban a tapasztalatoknak, és az autóban töltött időnek köszönhető” – magyarázta.

Lance Stroll (Fotó: XPB) Lance Stroll (Fotó: XPB)
Borítókép: Lance Stroll (Fotó: XPB)

További tartalmak