Musorujsag
Élő Eredmények

Mi áll Bottas válságának hátterében?

Mi áll Bottas válságának hátterében?

Sky Sports
Mélyponton van Valtteri Bottas, de ezt nem fél beismerni önmagának. Elárulta, a karosszériacsere lehetősége is fölvetődött benne.

A Magyar Nagydíjon még legyőzte Lewis Hamiltont az időmérő edzésen, majd arról beszélt, hogy a második félévben megpróbál még közelebb zárkózni a bajnokság két legnagyobb esélyeséhez. Azóta eltelt három futam, és Valtteri Bottas a közelébe sem került az újabb győzelmeknek, ahogy csapattársának sem.

Az időmérő edzéseken rendszerint súlyos tizedek, fél másodpercnél is nagyobb különbségek vannak közte és Hamilton között, és legutóbb Sepangban a versenyen is csak 5. lett, miközben a másik Mercedes a 2. helyen csapott célba.

Bottas múlt vasárnap azt nyilatkozta, hogy karrierje legnehezebb időszaka a mostani. Szuzukában e meglepően őszinte kijelentéséről is kérdezték. „Egy dolgot akarok: elérni a magam elé kitűzött célokat. Ez mostanság nem sikerült, ezért éreztem annyira rossznak a helyzetem a verseny után. Nehéz helyzet ez, mivel van egy jó autónk, óriási potenciál van benne, csak ki kéne hozni belőle, de nem jönnek az eredmények.”

Valtteri Bottas (Fotó: XPB) Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

Azt már korábban cáfolta, hogy a Mercedes az inkább Hamiltonnak kedvező fejlesztési irányba indult el idei autójával, ám elárulta, bizonyos beállítások és változtatások valóban főszerepet játszanak a kettejük közti nagy különbségek kialakulásában. „Bizonyos pályákon bizonyos kompromisszumokra kényszerültünk annak érdekében, hogy az autót a megfelelő működési tartományba hozzuk. Ez számomra kihívást jelentett, nem tudtam elvezetni az autót. Lewis a nehezebb beállításokkal többet tudott kihozni belőle. Emellett a vezetési stílus is sokat számít, és ilyen szempontból egy rossz hétvégéből sokat tanulhatsz.”

„Nincs szó jelentős dolgokról, csak részletekről. Fontos, hogy azok rendben legyenek. Van, hogy változtatsz egy apróságon, akár a saját vezetéseden, és már ez kihívás lehet ahhoz viszonyítva, amit a természetes vezetési stílusodnak érzel. De pozitívan szemlélem a dolgokat: a nehézségekből nagyon sokat tudunk tanulni. Malajzia után is nagyon sok kérdésemre választ kaptunk a mérnökökkel.”

Emellett Hamiltontól is tud tanulni ezt-azt. „Természetesen valamennyi csapattárstól tudsz tanulni, minden egyes pályán van mit ellesni tőlük. Főleg egy ilyen tapasztalt, ennyire kivételesen gyors versenyzőtől, mint Lewis.”

Az utóbbi években megszokhattuk, hogy ha egy versenyző efféle érthetetlen válságba kerül, gyakran egy új karosszériát kér csapatától, hogy kizárhassa, annak hibája, sérülése felelős a visszaesésért.  „Ha a csapat találna valami hibát a karosszériával, akkor így lenne” – felelte Bottas a kérdésre, kért-e ilyesmit a Mercedestől. „Elég fejlett technológiával tudják ezt felmérni, így meg lehet állapítani, hogy minden rendben van-e. Én megbízom bennük, tudom, hogy a létező legjobb autót adják nekem.”

Valtteri Bottas (Fotó: XPB) Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

„De ki tudja, talán már kértem is ezt korábban…” – jegyezte meg sejtelmes mosollyal, és végül csak kibökte, már a legelső rossz hétvégéje után fölvetődött benne, hogy nincs-e gond a vázzal. „A belgiumi verseny eleje és az időmérőm is gyengén sikerült, ezért utána sok kérdést föltettem, csak hogy sorra vegyük, minek lehetett hatása erre. Meg akartam győződni arról, hogy az autó a lehető legjobb. De mint mondtam, elhiszem a csapatnak, hogy a legjobb autót adja nekem.”

Bottast végül arról is kérdezték, nem tart-e attól, hogy a problémái kapcsán mutatott őszintesége akár hátrányosan hathat rá, s a közvélemény lekezdi végleg leírni őt. „Nem igazán érdekel, mit mondanak mások” – felelte. „Én csak a saját céljaimat nézem, amiket ha nem érek el, akkor elégedetlen vagyok. Mindig őszinte vagyok önmagammal, és ha bármiben is fejlődhetek, akkor tükörbe merek nézni, hogy belássam, így van. És javítok is rajtuk – egyiket a másik után.”

Egyvalaki biztosan nem fogja elveszíteni a hitét Bottasban: Lewis Hamilton. „Biztosíthatlak titeket, hogy olyan keményen dolgozik, amennyire csak lehetséges. Az autóba vetett bizalmon múlik. Ha ez nincs meg, akkor az sok időbe kerül. De szerintem hamarosan újra látjuk őt egy futamon az élen. Emellett a mostani az első éve a csapattal, így még mindig van sok tanulnivalója” – próbálta levenni a terhet kollégájáról.

Borítókép: Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

További tartalmak