Musorujsag
Élő Eredmények

Telt házas lesz Eplényben a Spartan Race

Telt házas lesz Eplényben a Spartan Race

MTI
Szombaton és vasárnap az eplényi sípályánál rendezik meg a Spartan Race akadályfutó viadal idei utolsó versenyét, melynek első napján a legnehezebb, úgynevezett beast-, a másodikon pedig a legrövidebb, azaz a sprint-távon bizonyíthatnak a versenyzők.

A szervezők tájékoztatása szerint mindkét nap telt ház lesz – már csak a női elit kategóriában lehet néhány helyet találni a helyszínen majd –, mindez pedig azt jelenti, hogy a korai sötétedés miatt szombaton 2500, vasárnap pedig 3000 vállalkozó kedvű sportoló állhat rajthoz.

A beast-távon a jelentkezőknek legalább 21 kilométert kell futniuk minimum 30 akadállyal nehezítve (a szervezők mindig csak a verseny végén jelentik be, hogy milyen hosszú is volt a pálya), míg a sprint legkevesebb 5 kilométerből és legalább 20 akadályból áll.

A szervezők idén már két sikeres rendezvényt vezényeltek le, hiszen az összes versenyszám együttes indulói létszámát tekintve Veszprémben (Sprint) 9000-en, Kazincbarcikán (Super) pedig közel 6000-en álltak rajthoz.

Ez lesz idén az utolsó közép-európai Spartan Race, ugyanakkor a szervezők már jelezték, hogy vasárnap bejelentik a jövő évi első versenyük időpontját.

További tartalmak