Musorujsag
Élő Eredmények

Ezüstérmes a Szudi, Pergel vegyes páros az asztalitenisz WT-n

MTI
Szudi Ádám és Pergel Szandra duója 3-0-ra kikapott a szombati döntőben a kínai Hszü Hszin, Liu Si-ven kettőstől, így ezüstérmet szerzett az új olimpiai számban, vegyes párosban a budapesti BOK Csarnokban zajló asztalitenisz World Tour-versenyen.
(fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Az ázsiaiak ötödik, a magyarok pedig – akik közül Pergel influenzás tünetekkel, betegen vállalta a játékot – nyolcadik kiemeltként jutottak el a döntőig, mely tömött lelátók előtt kezdődött el. A közönség már nagyon várta a hazai játékosokat, a program ugyanis jelentősen csúszott, a torna első döntője így csak több mint egyórás késéssel kezdődhetett el.

Az első játszma nagyon gyorsan a szettvesztés nélkül fináléba került kínaiaké lett, majd a második is, bár ebben már nagyobb ellenállást tanúsítottak a magyarok. Látszott a klasszis különbség a két duó között, de Szudiék becsülettel küzdöttek, játszmanyerésre azonban nem volt esélyük. Az ellenfél végül villámgyőzelmet aratva gyűjtötte be a bajnoki címet, a 22 éves Szudi és a 30 éves Pergel pedig ezüstérmet vehetett át.

„Nagyon jó élmény volt ez az egész hét, sokan kijöttek, köszönjük mindenkinek a szurkolást! – nyilatkozott rekedt hangon Pergel Szandra, a Budaörs játékosa. – A döntő nem úgy sikerült, ahogy azt gondoltuk, de nagyon erős párossal játszottunk, ebben a meccsben ennyi volt.”

A vegyes párosok versenyében ezüstérmes Szudi Ádám és Pergel Szandra a budapesti asztalitenisz World Tour-versenyen az eredményhirdetésen a budapesti BOK Csarnokban 2019. január 19-én. A döntőben a magyarok 3-0-ra kikaptak a kínai Hszü Hszin, Li Si-ven párostól (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

„Vissza fogjuk majd nézni a mérkőzést, hogy mit lehetett volna másképp csinálni, minden vereségből tanul az ember, ki fogjuk elemezni – mondta a Németországban légióskodó Szudi Ádám. – Nagyon szép emlék marad majd ez a verseny, sokan szurkoltak nekünk, ez nagyon jólesett.”    

A magyarországi WT-verseny ebben a számban már az olimpiai kvalifikációs időszak része, itt már pontokat lehetett gyűjteni, s aki megfelelő helyen áll a kontinentális rangsorban márciusban, indulhat a júniusi, minszki Európa Játékokon, amelyről az első helyezett kvótát szerez a jövő évi, tokiói olimpiára.

„A jövőben szeretnénk minden versenyen minél tovább eljutni, a végső célunk pedig az, hogy kvalifikáljuk az olimpiára a vegyes párosunkat” – jelentette ki Pergel Szandra.

A magyarok ezzel befejezték szereplésüket a tornán.

A vasárnapig tartó budapesti World Tour-viadalon négy kontinens 51 országának csaknem 400 versenyzője lépett, illetve lép asztalhoz, az összdíjazás 170 ezer dollár (47,6 millió forint).

Szudi és Pergel a második helyért 3250 dollárt kap.

Eredmények:

női páros, döntő:

Vang Man-jü, Csu Jü-ling (kínai, 1.) – Csen Meng, Szun Jing-sa (kínai, 3.) 3-1 (-8, 7, 13, 2)

férfi páros, döntő:

Liang Csing-kun, Hszü Hszin (kínai, 5.) – Fan Csen-tung, Lin Kao-jüan (kínai, 2.) 3-2 (5, -9, 7, -5, 8)

férfi egyes, negyeddöntő:

Fan Csen-tung (kínai, 1.)-Alekszandr Sibajev (orosz) 4-1 (8, 3, -6, 7, 8)

Vang Csu-csin (kínai)-Hugo Calderano (brazil, 4.) 4-2 (-5, 6, 8, 4, -12, 5)

vegyes páros, döntő:

Hszü Hszin, Liu Si-ven (kínai, 5.)-Szudi Ádám, Pergel Szandra (8.) 3-0 (3, 6, 5)

női egyes, elődöntő:

Csu Jü-ling (kínai, 1.) – Liu Si-ven (kínai, 4.) 4-3 (-5, 9, -8, -8, 6, 9, 10)

Csen Meng (kínai, 2.) – Vang Man-jü (kínai, 3.) 4-1 (9, 9, 7, -7, 5)

férfi egyes, negyeddöntő:

Hszü Hszin (kínai, 2.)-Lim Jong Hun (dél-koreai, 12.) 4-0 (11, 9, 7, 8)

 

Lin Kao-jüan (kínai, 3.)-Vlagyimir Szamszonov (fehérorosz, 10.) 4-2 (-10, 7, -7, 9, 10, 9)

További tartalmak