Musorujsag
Élő Eredmények

Bemutatkozott a magyar színekben a kínai asztaliteniszező

Bemutatkozott a magyar színekben a kínai asztaliteniszező

MTI
A csehországi World Tour-viadalon indult először magyar színekben az asztaliteniszező kínai Lu Kaiyang (Lu Kaj-jang).

A Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) tájékoztatása szerint az április óta Magyarországon élő és edző 17 éves kínai fiú a debütáló mérkőzésén hat szettben vereséget szenvedett a három esztendővel idősebb német Tobias Hipplertől.

Aranyosi Péter szövetségi kapitány jó esélyt lát Lu Kaiyang honosítására, ám a játékos jelenleg még csak a „próbaidejét” tölti – áll a közleményben.

Aranyosi április elején úgy fogalmazott: a honosított kínai játékosok – elsősorban a nőknél – ellepték az európai válogatottakat, s nagyon nehéz ellenük érvényesülni. Már akkor jelezte a 17 esztendős tehetség érkezését.

További tartalmak