Majoros Bence olimpiai kvótát szerzett Dohában

Majoros Bence kvótát szerzett a tokiói játékokra az asztaliteniszezők egyéni olimpiai világselejtezőjén, Dohában.

Asztalitenisz-vb Budapesten
A 23 éves magyar játékos a torna 2-es táblájának keddi döntőjében 4-1-re verte a belga Florent Lambiet-t, s ezzel megszerezte a négy, Katarban elérhető férfi indulási jog egyikét.

A férfi mezőny 73 indulóját három kieséses táblára sorsolták, a viadal első szakaszában ezek győztesei, azaz összesen hárman szereztek kvótát az idén nyárra halasztott játékokra.

Majoros - aki 15. a kiemelési rangsorban - három sikerrel jutott a fináléba, amelyben ő számított esélyesnek, miután 61. a nemzetközi szövetség (ITTF) aktuális világranglistáján, riválisa, a dohai rangsorban 32. Lambiet pedig a 104. A két játékos egyébként jól ismeri egymást, mert évek óta csapattársak a francia Chartres együttesénél.

Majoros Bence olimpiai kvótás (Fotó: asztaliteniszezz.hu)



A meccs igazolta a várakozásokat, a magyar éljátékos könnyedén hozta az első szettet, majd ugyan a másodikban 7-7-ig fej fej mellett haladtak, a végjátékot ebben is ő bírta jobban. A harmadik játszmában, 6-3-as Majoros-vezetésnél időt kért a belga edző, de ez sem segített tanítványán, mert a hajrában ismét a magyar volt a jobb, s ezzel karnyújtásnyira került a győzelemtől és a kvótától.

A negyedik szettben Majoros kissé kiengedett, így Lambiet szépíteni tudott, de aztán az ötödik felvonásban ismét a magyar irányított. Ugyan 9-6 után a belga 9-8-ra felzárkózott, de ekkor Muskó Péter szövetségi kapitány időt kért, s hatott is a "nyugtató" szó, mert ezután már csak a magyar asztaliteniszező csinált pontot.

Az utolsó labdamenet után kezeit a magasba emelve ünnepelte, hogy készülhet pályafutása első olimpiájára.

"Elsősorban saját magamnak szerettem volna bizonyítani, hogy ott van a helyem Tokióban, és nagyon örülök, hogy sikerült kontrollálni az érzelmeimet, illetve csak a játékra koncentrálni" - mondta az M1 aktuális csatornának Majoros Bence. Hozzátette, nagyon nehéz mérkőzéseken és stresszes időszakon van túl, a kvótaszerzéshez pedig sok ember közös munkájára volt szükség.

"Nekem új volt az ilyen jellegű nyomás, korábban ilyet még nem éreztem, de fontos volt, hogy higgadt tudjak maradni" - jelentette ki Majoros, a mérkőzésre visszatekintve pedig úgy vélte, ellenfelének sok gondja akadt a szervák fogadásával, valamint idegesebbnek is tűnt.

Majoros Bence a Kossuth Rádiónak is nyilatkozott:



"Kulcsmomentum volt, hogy az első szettet Bence meg tudta nyerni, azután pedig folyamatosan azt éreztük, hogy az ellenfélnek egyre inkább fogynak el a lehetőségei és a fegyverei" - összegzett az M1-nek Muskó Péter. A kapitány hozzátette, az olimpiai selejtező mindig egy "nagyon speciális verseny", amelyen rendre sok meglepetés születik, a legtöbbet pedig azok a játékosok tudják kihozni magukból, akik jobban tudják kezelni az ötkarikás kvóta megszerzésének lehetősége okozta nyomást.

A torna második szakaszában a vigaszágra csak azok játszhatnak, ugyancsak kieséses rendszerben, akik az elsőben legalább az elődöntőig eljutottak a táblájukon, márpedig Szudi a legjobb négyig jutott a 3-ason. Kedd délután az orosz Vlagyimir Szidorenko volt a magyar bajnok ellenfele, a tét a vigaszág negyeddöntőjébe jutás volt. A rivális 71 hellyel hátrébb áll a világranglistán (115./186.), de ez az asztalnál nem látszott, ő volt a magabiztosabb. Az első két szettet villámgyorsan begyűjtötte, a harmadiktól azonban már nagyobb küzdelemre késztette őt Szudi. Ezzel együtt a harmadik játszma is Szidorenkóé lett, csak a negyedikben sikerült szépíteni, de végül kiderült, hogy ez csak az eredmény kozmetikázásához volt elég, az orosz ugyanis hengerelt az ötödik játszmában, így ő jutott tovább.

Szudinak még az áprilisi európai selejtezőn lesz lehetősége kiharcolni az egyéni indulás jogát, illetve Pergel Szandrával vegyes párosban nagyon jó helyzetben van a kvótaszerzést illetően.

Magyar részről nők nem szerepeltek az egyéni világselejtezőn, mert a csapat tavaly januárban indulási jogot szerzett Tokióra, és a háromfős válogatott két tagja egyesben is rajthoz állhat majd a japán fővárosban.

Eredmények:
2-es tábla:
döntő:
Majoros-Lambiet (belga) 4-1 (6, 7, 9, -8, 8)

vigaszág, a negyeddöntőbe jutásért:
Szidorenko (orosz)-Szudi 4-1 (7, 7, 12, -7, 4)