Musorujsag
Élő Eredmények

Madarász Dóra bravúrral jutott tovább az asztalitenisz-világbajnokságon

Madarász Dóra bravúrral jutott tovább az asztalitenisz-világbajnokságon

MTI
Madarász Dóra bravúros győzelmet aratva bejutott a 64 közé egyesben, Majoros Bence ugyanakkor kikapott az első fordulóban a dél-afrikai Durbanben szombaton megkezdődött egyéni asztalitenisz-világbajnokságon.

A világranglistán 87. Madarász továbbjutása nemcsak azért érdemelte ki a bravúros jelzőt, mert a kontinentális rangsorban második, Európa-bajnoki címvédő osztrák Sofia Polcanovát (12.) búcsúztatta, hanem mert 1:3-ról fordított. Az első szettet szoros küzdelemben megnyerte, a folytatásban azonban az ellenfél irányított, és miután viszonylag könnyedén hozta a második, harmadik és negyedik játszmát, elúszni látszott a továbbjutás.

Madarász azonban nem adta fel, egyenlített, a döntő szettben pedig  remekül összpontosított, Polcanova hiába kért időt 2-4-nél, a magyar játékos 7-2-re ellépett. A vége aztán ezzel együtt is szoros lett, de Madarásznak sikerült kihasználnia a második meccslabdáját, ezzel bejutott a 64 közé, ahol az indiai Sutirtha Mukherjee és a szlovák Tatiana Kukulkova párharcának továbbjutójával találkozik.

„1:0-ra és 7-4-re vezettem, de aztán elment a második szett és én is elvesztettem kicsit a fonalat – nyilatkozta az MTI-nek a 29 éves magyar játékos. „Ellenfelem viszont éppen addigra lazult ki, elengedte a kezét és fordított. Szerencsére az ötödik játszmát sikerült viszonylag könnyedén begyűjtenem, ez önbizalmat adott a folytatásra. A döntő szettben úgy éreztem, teljesen pariban vagyunk, és nagyon örülök, hogy végül sikerült megvernem a regnáló Európa-bajnokot. És annak is, hogy sikerült megvalósítanom azt, amit jó ideje gyakorlok” – tette hozzá.

Madarász Dóra megjegyezte, egyelőre még nem foglalkozott a folytatással, szombaton ugyanis vár még rá egy női páros meccs, vasárnap pedig vegyes párosban lép asztalhoz.

Majoros (86.) gyorsan háromszettes hátrányba került a kínai születésű, kanadai színekben versenyző Eugene Wanggal (85.) szemben, és ugyan sikerült 2:3-ra visszazárkóznia, a rivális végül hat játszmában diadalmaskodott. Majoros a dán Anders Lind oldalán párosban még érdekelt lesz a vb-n.

Az Ecseki Nándor, Szudi Ádám és a Póta Georgina, Madarász Dóra duó is sikerrel vette a párosverseny első fordulóját.

A 13. helyen kiemelt, Európa-bajnoki bronzérmes Ecseki, Szudi kettős nigériai riválissal csapott össze, s bár az első három szettben nem igazán találta a ritmust, a végén sikerült érvényesítenie a papírformát és fordítani tudott. A 32 között egy brazil vagy egy hazai rivális következik.

Madarász az egyesben aratott bravúros siker után Pótával az oldalán is remekelt, ők is egy nigériai ellenféllel szálltak szembe és villámgyőzelemmel léptek tovább. A második körben az indiai Archana Girish Kamath, Manika Batra kettős vár rájuk.

Eredmények (a viadal honlapja alapján):
férfi egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Eugene Wang (kanadai)-Majoros Bence 4-2 (8, 4, 7, -6, -7, 10)

női egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Madarász Dóra-Sofia Polcanova (osztrák) 4-3 (9, -7, -7, -4, 2, 11, 9)

férfi páros, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Ecseki Nándor, Szudi Ádám-Quadri Aruna, Bode Abiodun (nigériai) 3-2 (14, -5, -8, 4, 3)

női páros, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Póta Georgina, Madarász Dóra-Offiong Edem, Cecilia Akpan (nigériai) 3-0 (5, 3, 10)

később:

női egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Hartbrich Leonie-Ni Xia Lian (luxemburgi) 19.10

Borítókép: Madarász Dóra a Magyarország–Japán nyolcaddöntőben a tokiói olimpián (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

További tartalmak