Musorujsag
Élő Eredmények

Utólag módosították a Pécs besorolását az asztalitenisz Európa-kupában

Utólag módosították a Pécs besorolását az asztalitenisz Európa-kupában

MTI
Utólag módosították a PTE-PEAC férficsapatának besorolását az asztalitenisz Európa-kupa második csoportkörében.

 

A magyar bajnokot – amely múlt hétvégén negyedik lett a Bajnokok Ligája első csoportkörében, így került át a második számú kontinentális kupasorozatba – szerdán spanyol, belga és cseh ellenfelekkel sorsolták össze. Az európai szövetség késő este aztán a honlapján közzétette a csoportbeosztásokat, de a Pécs ekkor már egy másik négyesben szerepelt.

Az új beosztás szerint a német ASV Grünwettersbach, a lengyel KS Global Pharma Orlicz 1924 Suchedniów és az olasz Messina lesz a baranyai gárda ellenfele. A körmérkőzéses torna első két helyezettje jut tovább a harmadik szakaszba.

Az SH-ITB Budaörsi SC női csapata a francia Metzcel, valamint az olasz ASD Quattro Mori Cagliarival került egy csoportba a Bajnokok Ligája második csoportkörében. A második szakaszban dupla körmérkőzést rendeznek, minden csapat otthon és idegenben is megmérkőzik riválisaival. Az első két helyezett továbblép a negyeddöntőbe, a harmadik pedig átkerül az Ek ugyanezen szakaszába.

A magyar érdekeltségű csoportok
nők, Bajnokok Ligája, D csoport
Metz TT (francia), ASD Quattro Mori Cagliari (olasz), SH-ITB Budaörsi SC
férfiak, Európa-kupa, A csoport
ASV Grünwettersbach (német), KS Global Pharma Orlicz 1924 Suchedniów (lengyel), Top Spin Messina EUCI (olasz), PTE PEAC Kalo-Méh

 

Borítókép: asztalitenisz (Fotó: EPA/Ronald Wittek)

További tartalmak