Musorujsag
Élő Eredmények

Még nem dőlhetnek hátra, de a ranglista alapján ott lesz Párizsban az Ecseki, Madarász kettős

Még nem dőlhetnek hátra, de a ranglista alapján ott lesz Párizsban az Ecseki, Madarász kettős

MTI
Bár a havirovi selejtezőn nem sikerült kvótát szereznie, a világranglistán továbbra is olimpiai szereplést érő helyen áll az Ecseki Nándor, Madarász Dóra asztaliteniszező vegyes páros, s mivel az ötkarikás rangsor május 7-ei zárásáig már nem rendeznek jelentős versenyt, nagy valószínűséggel ott lesz Párizsban.

A magyar duó a csehországi torna első, csütörtöki napján táblája elődöntőjében, majd pénteken a negyeddöntőjében búcsúzott, s mivel csak a négy győztes jutott ötkarikás indulási joghoz, lemaradt a direkt kvalifikációról.

Vegyes párosban 16 kettős vehet részt az idei játékokon. A házigazda franciák automatikusan indulók, a kontinentális kvalifikációs tornákról öt, Havirovban pedig négy egység szerzett kvótát, hat duó pedig a május 7-i világranglistáról kerül a párizsi mezőnybe. Miután a mostani, csehországi versenyen két olyan páros is kvótát harcolt ki – a hongkongi és a spanyol –, amely Ecsekiék előtt áll a rangsorban, a számítások szerint a magyar duó a kínai, a dél-koreai, a japán, a tajvani és a román egység mögött éppen kijutó helyen áll. Ez hivatalossá azonban majd csak májusban válhat.

„Alaposan körbejártuk a témát, a szabályokat és arra jutottunk, hogy jó a helyzetünk, de persze majd csak akkor dőlhetünk hátra, amikor erről megkapjuk a hivatalos értesítést is” – nyilatkozott az MTI-nek Lindner Ádám, a férfi válogatott szövetségi kapitánya, aki Havirovban irányította Ecsekit és Madarászt.

A szakvezető a szereplésről azt mondta, Madarászék az első napon, az elődöntőben sokáig tartották magukat a később kvótát szerző észak-koreai ellenféllel szemben, megvoltak a lehetőségeik, amelyekkel végül nem sikerült élniük, a második napon pedig már nem teljesen voltak egyben, akkor már jöttek a hibák is. Ezzel együtt a rutinos szlovák párossal nagy, fordulatos csatát vívtak a negyeddöntőben, de végül alulmaradtak.

Magyar asztaliteniszező egyelőre még nem szerzett indulási jogot a július 26-án kezdődő olimpiára, a vegyes páros mellett még egyesben kínálkozik esély a részvétel kiharcolására.

Borítókép: Ecseki Nándor és Madarász Dóra (MTI/Koszticsák Szilárd)

További tartalmak