Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Póta Georgina egyetlen győzelemre az olimpiai kvótától

Póta Georgina egyetlen győzelemre az olimpiai kvótától

MTI
Póta Georgina harmadik mérkőzését is megnyerte, ezzel bejutott a legjobb négy közé az első kieséses táblán, és már csak egy győzelemre van a kvótaszerzéstől az asztaliteniszezők egyéni olimpiai selejtezőjén, Szarajevóban. A párizsi indulási jogról döntő találkozót szombaton délelőtt rendezik.

A Budaörs játékosa egy-egy nehezebb és könnyebb sikerrel került be a negyeddöntőbe, amelyben a nála húsz évvel fiatalabb, 19 esztendős horvát Hana Arapovic volt az ellenfele. Pótát az ötödik, riválisát a 21. helyen emelték ki a tornán, az esélyek tehát mellette szóltak, de intő jel volt, hogy Arapovic okozott már egy-két meglepetést korábban.

Ezúttal sem játszott megilletődötten, az első és a második szettben is vezetett, de a világranglistán 66., kétszeres Európa-bajnok Póta minden rutinját bevetve mindkétszer fordított és amikor a harmadik játszmában 4-2-re nála volt az előny, időt kért az ellenfél (126.) edzője. Ez sem használt azonban, a klasszis magyar pingpongozó sorra nyerte a pontokat és felőrölte Arapovicot. A negyedik játszmát „elengedte” Póta, az ötödikben azonban ismét ellenállhatatlanul játszott, így készülhet a kvótamérkőzésre.

A párizsi indulási jogokról döntő két mérkőzést szombaton 10.20 órától rendezik, Póta ellenfele a korábban Madarász Dórát megverő brit Anna Hursey (16.) vagy a szlovák Tatiana Kukulkova (4.) lesz.

A tornán még Madarász és Szudi Ádám is versenyben van, mindketten ott lesznek a szombaton rajtoló második kieséses táblán.

Eredmények, egyenes kieséses tábla, 1. szakasz, 3. forduló (a 4 közé kerülésért):
Póta Georgina-Hana Arapovic (horvát) 4:1 (9, 10, 3, -5, 3)

korábban:

Póta-Fu Yu (portugál) 4:1 (8, 3, -9, 6, 9)
Póta-Debora Vivarelli (olasz) 4:3 (4, 4, 5, -6, -5, -7, 8)

Anna Hursey (brit)-Madarász Dóra 4:1 (5, -6, 9, 8, 7)

Mihai Bobocica (olasz)-Szudi Ádám 4:1 (14, 7, -6, 2, 6)
Szudi-Paul Drinkhall (brit) 4:0 (12, 8, 7, 4)

A bosnyák fővárosban 79 játékos – 36 nő és 43 férfi – állt asztalhoz.

A tornán öt-öt párizsi kvóta talál gazdára. A csoportkör után mindkét nemnél 24-en – a csoportok első két-két helyezettjei – kerültek az első kieséses táblára, innen a két döntős jut majd indulási joghoz szombaton délelőtt (a finálét nem játsszák le). Az aznap délután rajtoló második táblán már csak 22-22 játékos küzd, közülük egy nappal később három-három asztaliteniszező szerez kvótát, a két döntős és a bronzmérkőzés győztese. A hatodik kontinentális kvótát a június 11-én nyilvánosságra kerülő világranglista legjobbja kapja.

A magyaroknak csapatban nem sikerült kvótához jutniuk, az Ecseki Nándor, Madarász vegyes páros viszont ott lesz Párizsban. Egyesben a szarajevói verseny mellett még a június 18-i ranglista kínál esélyt az indulási jog kiharcolására.

Borítókép: Póta Georgina (MTI/EPA/Kim Ludbrook)

További tartalmak