Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Póta ismét kvótáért játszhat, Szudi elődöntős az asztaliteniszezők olimpiai selejtezőjén

Póta ismét kvótáért játszhat, Szudi elődöntős az asztaliteniszezők olimpiai selejtezőjén

MTI
Póta Georgina a kieséses tábla második szakaszában is bejutott a négy közé az asztaliteniszezők szarajevói egyéni európai olimpiai selejtezőjén, így újra egy győzelemre van attól, hogy kvótát szerezzen a párizsi játékokra.

A 39 éves, kétszeres Európa-bajnok magyar játékos szombaton is kvótáért játszhatott, akkor azonban öt szettben alulmaradt a brit Anna Hursey-vel szemben, így átkerült a tábla második szakaszába.

Ennek vasárnapi negyeddöntőjében a 18. helyen kiemelt luxemburgi Sarah De Nutte volt az ellenfele, aki egy körrel korábban az elsőként rangsorolt olasz Giorgia Piccolint búcsúztatta. Pótát az ötödik helyen emelték ki Szarajevóban, s a mérkőzés az esélyeknek megfelelően is alakult. Az első két szettet szorosan, a harmadikat már simábban nyerte a rutinos magyar játékos, majd a negyedikben, 7-7-nél időt kértek a luxemburgiak. Ez sem használt, Póta három mérkőzéslabdához jutott, s már az elsőt kihasználta.

A délutáni kvótameccsen a második helyen kiemelt portugál Jieni Shao lesz az ellenfele. Amennyiben kikap, még a bronzmérkőzésen is lesz lehetősége az olimpiai indulási jog kiharcolására.

Szudi Ádám végletekig kiélezett mérkőzésen nyert ugyanitt a negyeddöntőben, így már csak egy győzelem választja el a párizsi kvótától.

Szudi Ádám
MTI/Koszticsák Szilárd

A torna rangsorában 23. Szudi a kieséses tábla második szakaszában szombaton két szép sikert aratott, így vasárnap délelőtt is asztalhoz állhatott. A negyeddöntőben a hetedik kiemelt belga Martin Allegro volt az ellenfele.

Az első két szett kiegyenlített küzdelmet hozott, az elsőt a rivális, a másodikat Szudi nyerte, a folytatásban azonban már a belga irányított, aki 3:1-re ellépett. Szudi azonban nem adta fel, remekül játszva előbb szépített, majd egyenlített, a szoros döntő játszma végén pedig ő jutott először meccslabdához. Az elsőt még elrontotta, a másodikat azonban megcsinálta, így készülhet a délutáni kvótamérkőzésre.

Az ellenfele az első helyen kiemelt spanyol Alvaro Roblest búcsúztató moldovai Vladislav Ursu (27.) lesz. Amennyiben Szudi kikap, még a bronzmérkőzésen is lesz lehetősége a párizsi indulás  kiharcolására.

Eredmény (az európai szövetség honlapja alapján):
egyenes kieséses tábla, 2. szakasz:
negyeddöntő:
nők:
Póta Georgina-Sarah De Nutte (luxemburgi) 4:0 (10, 10, 2, 7)  korábban:
férfiak:
Szudi Ádám-Martin Allegro (belga) 4:3 (-9, 10, -4, -7, 8, 7, 10)
később:
kvótamérkőzés:
férfiak:
Szudi-Vladislav Ursu (moldovai) 15.00
nők:
Póta-Jieni Shao (portugál) 15.50

Borítókép: Póta Georgina (MTI/Szigetváry Zsolt)

További tartalmak