Harczi az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy Kim Kum Jong az 57. helyen áll a világranglistán, de ennél lényegesen jobb játékos.
„Minimum top 20-as játékos, de az elmúlt időszakban kevés nemzetközi versenyen vett részt. Ginától óriási bravúr lenne a győzelem, mindazonáltal ő örökifjúként mindenre képes, úgyhogy bízunk abban, hogy esetleg meglepetést tud okozni” – nyilatkozta.
A dohai vb szombattól jövő vasárnapig tart. Férfi párosban Lei Balázs a szlovák Árpás Sámuel oldalán a 13. helyen rangsorolt Vitor Ishiy, Guilherme Teodoro brazil duóval találkozik az első körben.
A szakmai igazgató szerint Lei Balázséknak reális esélyük lesz a győzelemre. Hozzátette: bízik benne, hogy az elmúlt időszak felkészülése – például az U21-es Európa-bajnokságon való részvétel – meghozza az eredményét, és jól fognak szerepelni.
Póta Georgina és a luxemburgi Sarah De Nutte párosa a szlovén Ana Tofant, Sara Tokic duóval kezd, amelyet a tavalyi kontinensviadalon legyőzött.
„A három közül talán – ha lehet ilyet mondani egy világbajnokságon – ez tűnik a legkönnyebb feladatnak. Gináék jobb párost alkotnak ennél a szlovén duónál, és nagyon bizakodó vagyok, hogy az első fordulót sikerrel veszik” – szögezte le Harczi.
Lei Balázs elmondta, hogy bár egy U21-es Európa-bajnokság teljesen más, mint egy felnőtt világbajnokság, de hasznos volt, hogy a pozsonyi tornán ismét együtt tudtak játszani és gyakorolni Árpással, s jó felkészítő verseny volt a vb-re.
A brazil páros kapcsán elárulta, egyik tagja ellen sem játszott még, csak videofelvételek segítségével készül rájuk. Saját magáról úgy vélekedett: mentálisan javulnia kell, ez a legfontosabb, és minden játékelemben fejlődni szeretne, elsősorban adogatásban.
Az Árpás Sámuellel alkotott párosuk korábban nyert már korosztályos vb-t, és szerzett érmet korosztályos Eb-n is. Lei szerint jól kiegészítik egymást, mert társa stabilabb játékot játszik, ő viszont több kockázatot vállal.
Harczi Zsolt hozzátette, Lei nagyon tehetséges játékos, az első felnőtt világversenye egy Európa-bajnokság volt, ahol remekül játszott, és a következő időszakban is meg fogja kapni a bizalmat minden tekintetben.
„Ő még ifjúsági korosztályú, és szép jövő áll előtte. A fiatalítás egyik oszlopos figurája, bízunk abban, hogy komoly sikereket ér majd el a magyar férfi asztalitenisznek” – szögezte le.