Musorujsag
Élő Eredmények

Fennakadt egy doppingteszten a korábbi világbajnok

MTI
Az IAAF hivatalos közleménye nem tért ki arra, hogy a sportolótól mikor vették a mintát, melyben az LGD-4033-as nevű anyag nyomaira bukkantak.

dopping

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) felfüggesztette a versenyengedélyét Marina Arzamaszovának, a női 800 méter 2015-ös világbajnokának, miután fennakadt egy doppingellenőrzésen.

Az IAAF dopping- és korrupcióellenes küzdelemért felelős testületének (AIU) keddi tájékoztatása szerint a 31 éves középtávfutó mintájában az LGD-4033-as nevű anyag nyomaira bukkantak, mely az anabolikus szteroidokéhoz hasonló hatású.

A közlemény nem tért ki arra, hogy a sportolótól mikor vették a mintát, mint ahogy egyelőre azt sem lehet tudni, mikor tárgyalják az ügyet.

Anaszamova a 2015-ös pekingi vb-sikerét megelőzően 2014-ben Európa-bajnoki címet szerzett a kétkörös távon.

További tartalmak