Kerekes Gréta számára mentálisan is nagyon nehéz volt a vb-ig vezető út

A gátfutó Kerekes Gréta bízik benne, hogy a jövő pénteken kezdődő dohai világbajnokságon meg tudja mutatni, igazából mire képes.

A 26 esztendős debreceni atléta az M1 aktuális csatornának kifejtette, míg általában májustól szeptember elejéig tart az idény, addig a kései világbajnokság miatt ez most jelentősen kitolódott, a formatartáshoz kényszerpihenők és extra edzések voltak szükségesek, valamint mentálisan is nagyon nehéz volt a vb-ig vezető út.

Elmondta, a válogatott csapatorvosa igyekezett felkészíteni őket arra, hogy míg Katarban negyven fok – és mintegy ötven fokos hőérzet – várható, addig a stadiont 23 fokra hűtik majd, ami nehezíteni fogja a versenyzők dolgát.

Az idényére visszatekintve kifejtette, kiváló zárása volt a fedettpályás szezonjának a márciusi glasgow-i kontinensviadalon elért ötödik helye, ráadásul a döntős szerepléssel egy álma vált valóra. Mint mondta, szabadtéren is "egy jó utat talált" meg tavaly szeptemberi edzőváltása után.

„Száz gáton még nem tudtam megmutatni igazán, hogy mire képes, hogy hol tartunk a munkában” – fogalmazott. Hozzátette, ezzel együtt júliusban a székesfehérvári Gyulai István Memorialon elért 12.93 másodperces idejével egyéni legjobbját érte el, és egyben kvalifikációt szerzett a vb-re. – „Úgy érzem, hogy van még bennem, és nagyon remélem, hogy ez a dohai világbajnokságon fog kijönni.”

Felidézte, két éve nem kvalifikációval, hanem meghívással volt ott Londonban, így ajándék futásként tekintett a viadalra, amelyen végül egy századmásodperccel maradt el a középdöntőtől. Hangsúlyozta, ezúttal elvárás magával szemben a középdöntős szereplés. A döntőbe jutásról – amelyhez két évvel ezelőtt 12.86 másodperces idő kellett – úgy vélekedett: lehet, hogy most még erősebb idő lesz szükséges.

Megemlítette, nem a szintén debreceni Kozák Lucát kell megelőznie, a vb-n az a fontos, hogy másokat tudjanak legyőzni.

A katari fővárosban tizennégy magyar atléta részvétele biztos. A csapatban ott van a legutóbbi vb-n ezüstérmes súlylökő Márton Anita és a tavalyi berlini Eb-n harmadik kalapácsvető Halász Bence, ők számítanak a válogatott húzóneveinek.