Musorujsag
Élő Eredmények

Gyurátz Réka nem jutott vb-döntőbe kalapácsvetésben

mti
Gyurátz Réka búcsúzott a női kalapácsvetés selejtezőjében pénteken a dohai atlétikai világbajnokságon.
Gyurátz Réka a Gyulai István Memorialon 2019. július 9-én (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)

A női kalapácsvetők két csoportban selejteztek a Kalifa Stadionban, a fináléhoz szükséges szintet 72 méterben határozták meg. Azt már az első csoport után látni lehetett, hogy ennél kevesebb is elég lesz a 12-es döntőhöz, mivel itt csak négyen dobták túl a 72 métert.

Az Európa-bajnoki 9. helyezett Gyurátz idén elért 72,70 méteres legjobbjával 13. volt a nevezési listán. A Szombathelyi Dobó SE 23 éves atlétája a második csoportban 67,28 méterrel kezdett, majd némileg javított (67,41 m), de harmadik kísérlete érvénytelen volt, így nem került be a szombati döntőbe, összesítésben a 23. helyen végzett.

„A vb előtti két hónapban többször bajlódtam sérüléssel, amelyekből elég nehezen álltam fel, illetve mindig akkor sérültem meg, amikor még dolgozni kellett volna” – nyilatkozott Gyurátz Réka. Hozzátette, a vb előtt két héttel is akadtak problémái a derekával.

„Meg kell erősödnöm, elég a versenytársaimra nézni” – mondta a szombathelyi kalapácsvető, aki júliusban megdobta az olimpiai szintet. „Annak örülök, hogy a szintet akkor dobtam meg, amikor a világversenyek szoktak lenni” – fogalmazott, utalva arra, hogy a dohai vb szokatlan időpontban, a szezon végén van.

Gyurátz Réka elmondta, a körülményekre nem lehetett panasz, a szervezők betartották, amit ígértek: a stadionban megfelelő volt a hőmérséklet, és a légkondicionálás befújását sem lehetett érezni.

További tartalmak